Végső búcsút vettek Pécsi Ildikótól

Végső búcsút vettek Pécsi Ildikótól

Barátai, pályatársai, kollégái vettek végső búcsút Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, Gödöllő díszpolgárától szombaton a gödöllői Művészetek Házában.

A színházteremben felállított ravatalnál reggel 8-tól 12 óráig róhatta le kegyeletét a nagyközönség. Ezt követően a zártkörű búcsúztatáson – amely élőben követhető volt a város Facebook oldalán – fotó- és film összeállítás elevenítette fel Pécsi Ildikó alakját.

A ravatalnál elsőként kollégája, barátja, Bencze Ilona színművész búcsúzott Shakespeare XV. szonettjével. Majd a MASZK Országos Színészegyesület nevében Pálos Zsuzsa színművész, az elnökség tagja vett búcsút a szervezet nevében. Felidézte, hogy Pécsi Ildikó egy interjúban úgy vallott művészete lényegéről: „a színészet szolgálat, a közönség vagy ha úgy tetszik a közösség szolgálata, ennek kell alárendelni mindent, egyéni becsvágyat, hiúságot, tehetséget, sikert”. Mint hangsúlyozta: kevés kollégája tett annyit a pályatársaiért mint ő. Neki köszönhetik a szakmai nyugdíjat, évtizedeken át volt elnökségi tagja a Színházi Dolgozók Szakszervezetének. Rendezett, játszott, szervezett - mondta. Kiemelte: hihetetlenül optimista volt, és szarkasztikus humorával mindenkinek a lelkét helyre rakta. Rengeteg örömet adott és harcolt a színészekért, a családjáért, a szakma megbecsüléséért.

A színésztársak, pályatársak és a barátok nevében Papadimitriu Athina színművész búcsúzott. Felidézte: Pécsi Ildikó számos rendezésében részt vett és megtapasztalta, milyen jó együtt dolgozni vele. „Olyan rendező voltál, aki szerette a színészt” – mondta, hozzátéve, hogy csodálatos előadások születtek meg, amelyeket közösen alkottak. Kiemelte: Pécsi Ildikó nagyszerű ember, művész és író volt, akit egy ország szeretett. Tele volt energiával, erővel, temperamentummal, szeretettel és mindenkinek segített.

„Egy szóval fel tudtál emelni minket a földről, akár magánéleti, akár szakmai problémáink voltak” – emlékezett. Pécsi Ildikó Hármasban című darabjából idézett: „mire megtanuljuk, mire kell vigyázni, addigra már nincs is mire vigyázni”.

Gémesi György, Gödöllő polgármestere Pécsi Ildikótól búcsúzva kiemelte: számtalan színházi előadás, tévéjáték, film őrzi meg a jövő számára művészetét, ami alapján méltán választották meg a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává. Pécsi Ildikó velük együtt élte a város mindennapi életét, ott volt minden eseményen, segítette a gödöllői kulturális műhelyek munkáját és mindig örömmel tett eleget a felkéréseknek.

„A művészet iránti alázatát méltán bizonyítja, hogy bár a legnagyobb magyar színészekkel játszott rendszeresen, mégsem okozott nehézséget számára velünk, amatőrökkel színpadra lépni” – mondta, felidézve, hogy a Művészetek Háza színháztermében maga is számtalanszor volt partnere. Megismerhette Pécsi Ildikót, az embert, aki élete végéig alkotott, akinek alapérték volt a hűség. Fontosnak tartotta, hogy elérjen a nézők szívéhez, ettől volt hiteles és profi – mondta a művészről.

Szinetár Miklós rendező, aki Pécsi Ildikó osztályfőnöke volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, számos emlékét idézte fel a színészről. Mint mondta, Pécsi Ildikó rendkívüli jelenség volt. „Rendkívüli módon életszerető, kicsattanó a színpadon, gyönyörű, öröm volt ránézni. De nemcsak azért, mert szép volt, hanem azért, mert nagyon tehetséges is volt” – mondta, hangsúlyozva, hogy Gorkij és Moliere darabjaiban is nagyszerűen játszott. „Ez egy kerek élet, ami sikeres és ami a legfontosabb, nagyon hasznos volt” – fogalmazott, hozzátéve: használt a társadalomnak, a nézőinek, volt értelme az életének.

A megemlékezésen L. Péterfi Csaba, Szűcs István, a Talamba Ütőegyüttes és a Gödöllői Frédéric Chopin Zenei AMI tanárai is közreműködtek.

Pécsi Ildikó december 5-én, életének 81. évében hunyt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?