Fotó: Unsplash
Advent 23. napja – december 21. – HÉTFŐ
– Szerelőmanót várnak a játékmackók fejlesztési részlegén – sipította egy éles hang a gyári hangosbemondóból. Csavaros Dönci mélyen a fülébe húzta manósapkáját, és a másik oldalára fordult a puha háncsfapriccsen.
– Még itt fent az őrtoronyban sem hagyják a manót nyugodtan aludni – morgott magában a Manófaktúra őrszeme, akinek ebben a pillanatban mindkét szeme csukva volt. Miért is nyitotta volna ki? Manóemlékezet óta egyszer tévedt ide egy expedíció, amelyik a sarki fény jelenségét tanulmányozta. Dönci nagyapja vette észre őket, és még időben riadóztatta a Télapót, aki a rénszarvasaival leleményesen elterelte a felfedezők figyelmét a pöfékelő gyárkéményekről és hatalmas jégcsarnokokról, mert olyan tűzijátékot rittyentettek a levegőben, hogy a tudósok azóta is vitatkoznak az eredetéről.
Tűzijáték az északi sarkon – ezzel a címmel jelent meg a beszámolójuk, de a várva várt Nobel-díj helyett csak egy halom negatív kommentet és hitetlenkedő hümmögést kaptak viszonzásul a világraszóló felfedezésért.
Azóta senki sem merészkedett ilyen mélyen a hómezőre. Dönci pedig nyugodt lelkiismerettel aludta át őrségben töltött munkanapjait, kivéve, amikor megszólalt az a bosszantó hangosbemondó, olyankor felriadt, majd átfordult a másik oldalára és azonnal elnyomta az álom. Most viszont nem. Pillanatokkal azután, hogy felverte a sipító manóhang, egy másik különös hangra is figyelmes lett, olyan volt, mint egy éneklő jegesmedve, vagy még inkább két jegesmedve.
– Mi a manót keresne két éneklő jegesmedve az északi sark kellős közepén? És vajon miért énekelnek errefelé, mint valami vándorkórus? – bosszankodott Dönci, de arra nem vette a fáradságot, hogy kilessen az őrtorony ablakán. – Majd megunják és eldalolásszák magukat a gyárudvarból – gondolta.
De a jegesmedvéknek egészen más terveik voltak.
– Nézz csak oda, Jeliszavéta! – mutatott a füstölgő kéményekre Jermák. – Itt minden bizonnyal emberek laknak, azok szoktak házakat építeni.
– Ezek nem emberek, Jermák, hanem óriások. Nézd csak, mekkora kaput építettek, tíz jegesmedve sem érné fel a tetejét.
– Igazad lehet, Jeliszavéta, talán nem biztonságos a két gyereknek, ha óriások kezére adjuk őket – mondta Jermák.
– Pedig mielőbb meleg helyre kell vinnünk a kis bocsokat, ez a vékony kabátbunda nem védi meg őket a mínusz 40 Celsius fokos hidegtől.
– Márpedig ahol füst van, ott melegnek is kell lennie – állapította meg a papamedve.
Azzal óvatosan, hogy Fedor nehogy lecsússzon a hátáról, felegyenesedett, és bedöngetett a gyárkapun.
Bang, bang, bang – döngött a jégkapu a jegesmedve ökle alatt.
– Ennek fele sem tréfa – riadt fel Dönci manó, és most már nem fordult meg a másik oldalára, hanem felpattant a faháncspriccsről, és papucsba bújva kilesett a toronyablakon.
– Riadó! Két vérszomjas jegesmedve furcsa kis hátizsákokkal a kapu előtt! – nyomta be a hangosbeszélő gombját Dönci, most végre az ő hangjától visszhangzott a Manófaktúra épülete. Aztán nyomban felkapott egy virgácsot, és leiramodott a hét emelet hosszú csigalépcsőn, egyenesen a főkapuhoz.
A hatalmas jégkapu szárnyai csikorogva nyíltak szét a medvék előtt. Erre már Hanna és Fedor is felkelt, vacogva kapaszkodtak medveparipáik sűrű bundájába.
– Itt az óriás! – hátrált riadtan Jeliszavéta, amint megpillantotta a kapun kirajzolódó hatalmas árnyékot, kezében egy fenyőnagyságú husánggal.
– Ez csak egy manócska – nevetett Jermák, miután kinyílt a kapu, és ott állt előttük Dönci egy aprócska virgácsot szorongatva. A kis toronyőr harciasan kihúzta magát, de közben már nagyon megbánta, hogy őrségre jelentkezett.
*
Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.