vasárnap
Olyan erővel nehezedik a lakosságra az ünnepi hangulat, hogy itt már csak az országos lezárás segíthet. Várjuk is, mint köszörűs a majmát. Most meg egy húszeurós története következik.
Újabb utcai felirat, de most nem plakát, csak cetli. Belvárosi szögletes szemeteskuka tetején, a csikkeknek elkerített, privát tartományban egy csíkos füzetpapír, rajta tollal írott sorok. „Ebbe a kukába véletlenül kidobtam húsz eurót. Még indig ott van. Boldog karácsonyt! :)”
Direkt nem fényképeztem le, mert bár tudtam, hogy így hitelét veszti picikét, ám a karácsony éppen arról is szól, hogy hiszünk a csodában. Hogy nem mi tettük oda, pedig mi is odatehettük volna.
Most ugye kérdés, ki fogja ezt a húszast megtalálni. Ki fogja ezt az üzenetet elolvasni? Mert aki elolvassa, és úgy dönt, hogy neki ez így rendben van, kiveszi, kitúrja nyilván. Ideális esetben egy rászoruló, akinek az összeg tényleg segít. A finnyásabbja körültekint, figyelik-e valahonnan, esetleg egy kandi kamera a szomszéd épületből, a felvételekből pedig szilveszteri műsort készít a tévé, hogy mire képesek egy húszasért az emberek 2020-ban. A kukás nem valószínű, hogy el fogja olvasni, hiszen siet, jegesen metsző hajnali szélben üríti kesztyűs kezével a hideg edényt a szelíd elefántként várakozó sárga jármű gyomrába.
Aki viszont nem olvassa el, nem fogja megtalálni.
Vonaton mesélte egyszer egy cigányzenész bácsi, hogy a magyart csak törve beszélő, viszont a magyar nótákat szlovák emberhez képest meglehetősen jól ismerő illető énekelte neki egy vendéglőben a Hazudnak a gyöngybetűk a hófehér papíron... kezdetű dalt, az utolsó szaváról pedig újra és újra lefelejtett egy betűt.
„Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni,
asszonyom én köszönöm, hogy megtanított sírni!”
...helyett úgy énekelte, hogy:
„Asszonyom én köszönöm, hogy megtanított írni!”
Mégis csak hasznos dolog az olvasás.
Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.