Az EU meghosszabbította az Oroszország, kiszélesítette a Fehéroroszország elleni szankciókat

Aljakszandr Lukasenka

Az Európai Unió meghosszabbította az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedésekre válaszul Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciókat, illetve kiszélesítette a Fehéroroszországgal szemben októberben bevezetett megszorító intézkedéseket – közölte az Európai Unió Tanácsa csütörtökön.

Az EU Oroszországgal szemben 2014 júliusában vezetett be szankciókat, melyek időtartamát a normandiai négyek – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – által 2015 februárjában tető alá hozott minszki megállapodások teljes körű végrehajtásához kötötték.

Mivel erre nem került sor, és tekintve, hogy a megállapodások maradéktalan végrehajtása még mindig várat magára, az unió július 31-ig meghosszabbította az intézkedéseket.

A meghosszabbított gazdasági szankciók egyebek mellett fegyverkiviteli és -behozatali tilalomra, a kettős felhasználású termékek katonai célokra vagy oroszországi katonai végfelhasználók részére történő kivitelére terjed ki, továbbá korlátozza Oroszország hozzáférését a kőolajtermeléshez és -feltáráshoz felhasználható egyes érzékeny technológiákhoz és szolgáltatásokhoz.

A Tanács csütörtökön kiszélesítette a Fehéroroszországgal szemben októberben elején bevezetett megszorító intézkedéseket, és a fehérorosz ellenzéki tüntetések elfojtásáért felelős újabb 36 embert vett fel szankciós listájára.

Az azonnali hatállyal érvénybe lépő, vagyonbefagyasztással és utazási tilalommal járó korlátozóintézkedések több magas rangú tisztviselőt érintenek, illetve Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökhöz közel álló üzletemberekre és gazdasági szereplőkre is kiterjed. A szankciós listán jelenleg 88 ember és 7 szervezet szerepel, közöttük Lukasenka elnök és fia, Viktor Lukasenka nemzetbiztonsági tanácsadó, valamint a minszki vezetés kulcsfontosságú szereplői.

Az unió készen áll arra, hogy számos további eszközökkel támogassa a békés demokratikus átmenetet Fehéroroszországban, és további szankciók bevezetésétől sem riad vissza, ha a helyzet nem javul az országban – áll a tanácsi közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?