Karácsony a járvány idején

Karácsony a járvány idején

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” (Márai Sándor)

December elején az emberek többsége kezd ráhangolódni az ünnepekre. Hagyományosan a fogyasztói társadalom tesz is arról, hogy ne feledkezhessünk meg a jeles napokról, mert már november elején megjelennek az üzletekben a karácsonyi díszek, az ajándékok, olyan zenék szólnak, amiktől mindenki szíve és pénztárcája ellágyul, és a kosarába kezd pakolni.

Ám, ha feltesszük a kérdést, mi is lesz most járvány idején az ünnepeinkkel, a családi összejövetelekkel, a halászlével és a bejglivel, akkor a válasz óvatosan csak az lehet: vélhetően alkalmazkodnunk kell, elfogadva a változást, és megbékélve azzal a ténnyel: nem biztos, hogy találkozni tudunk távolabb élő szeretteinkkel.

Most minden az esetszámokon múlik, a vírus terjedésének sebességén, az óvintézkedések fegyelmezett betartásán. Főleg az utóbbi tényező az, ami segíthet, hogy minél hamarabb térhessen vissza az élet a megszokott medrébe. Ehhez azonban legfontosabb feltételként kell elfogadnunk, hogy az előírt szabályokat komolyan kell venni. Az átlagember, aki nem járványügyben dolgozik, csak a sajtóban megjelent információkra hagyatkozhat. Épp ez a tényező lesz az, ami megnehezítheti akár az ünnep napjait is. Ha valóban az lesz a helyzet, hogy családok és rokonok csak online nézhetik egymást karácsony estéjén, akkor a megértés mellett az indulatok, az elkeseredés és a harag is fellángolhat azokban, akik beletartoznak az „önjelölt” szakértők csoportjába.

 

Elfogadni vagy harcolni

Most emberek milliói küzdenek eddig nem ismert szorongással a fertőződés lehetősége miatt, de az egzisztenciális félelmek is jelen vannak, amitől érzelmileg az élet most több fronton kiszámíthatatlannak is látszhat. Ekkor fordulhat elő, hogy a szorongásos túlterhelődés következtében előálló indulatok működése ellenállást eredményez, és nem olyan erőt, ami észszerű keretek között a változtatásokhoz szükséges lenne. A bizonytalanság törvényszerűen aktivizálja a narcisztikus hárításokat, ami aztán eléri az emberek megosztottságát, mert néhányan „indulatgenerátorokká” változnak és ezzel hárítják a saját negatív érzelmeiket. De tudjuk, attól, hogy „haragszunk” vagy dühödten gondolunk egy helyzetre, az még nem fog változni a valóságban. Egyetlen tényező az, ami tényleg átalakulhat: és ez a saját krízismegoldó képletünk, de nem mindegy, hogy megértésen és elfogadáson, vagy kényszerítettségen és indulaton alapuló viselkedést fog eredményezni.

Nagyon elképesztő látni, hogy a 21. században az emberek számos csoportja gyárt konteó elméleteket, tagadja a vírust, és olyan mondatokat nyilatkozik, amitől egy átlagember akár meg is inoghat, mert nem is tudja, hogy kinek higgyen. Az ilyen helyzetekben fokozottan érvényes az a szabály, hogy ne hagyjuk magunkat a szorongások vezérelte kényszerpályára terelni, melyet nem az objektív tények, hanem saját érzelmek diktálnak. Most fokozott szükség lehet arra, hogy nyugodtan és higgadtan gondolkodjunk, akkor is, ha fejvesztve menekülnénk legszívesebben.

Gyors, ismeretlen és nagymértékű változásoknál – amilyen a járvány most – az emberek fokozottan igénylik az információkat, azok hiánya teret ad a felfokozott, téves híreszteléseknek, amelyek újabb krízisszituációkat teremtenek. A szubjektív élményekből táplálkozó, egyoldalú, olykor torz részmegfigyelések valós hírekként történő továbbítása növeli a szorongásokat, és további kritikus helyzetet teremtenek. Nem mindegy, hogy hiteles információt hall valaki, vagy olyan informális kommunikációban részesül, mint a pletyka, a rémhírek. Ahogy mások életéből sem meríthetünk egy az egyben receptet a sajátunkhoz, úgy nem szabad komoly következtetést levonni abból sem, amit „büfészinten” olvasunk vagy hallunk. Jó tisztában lenni a tényekkel, de csak a tényekkel, ami azt jelenti, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a rémhírek ne befolyásolják az érzelmeinket.

 

Elengedni a karácsonyt

Senki nem lehet most biztos abban, mi fog történni az elkövetkező hónapokban. Így érdemes felkészülni arra, lehet, hogy most rendhagyó ünnepek lesznek, ahol a közös együttlét nélkül kell elérni, hogy az ünnep hangulata megmaradjon.

Rengeteg írás született már arról, hogy a fogyasztói társadalom miként változtatta vásárláscunamivá az ünnepeket, és mennyire eltüntette azoknak az érzelmeknek a fontosságát, amikről az igazán szólhatna.

Azt mind tudjuk, hogy a nagymamát nem csak karácsonykor kell meghívni és szeretni, mert erre ott lenne még 362 napunk. Most előállhat az a helyzet, hogy – hacsak nem postán akarunk ajándékot küldeni – nem marad más eszköz a kezünkben, mint az online beszélgetés és szeretetnyilvánítás.

Ez nem azt jelenti, hogy örülnünk kellene ennek, de elgondolkodtathat minket azon, hogyan éltünk eddig, és min lehetne változtatnunk. Most, a korlátozások idején sokkal kevesebb időt tudunk szeretteinkkel tölteni, ami koncentráltabban jeleníti meg az érzelmeket. A jókat és a negatívakat is.

A karácsony, ami hagyományosan a szeretet ünnepe lenne, most külön helyszíneken átélhető élménnyé válva arra is figyelmeztethet: sokkal jobban kellene egymásra figyelnünk a jövőben. Nem azért, amit a tudósok mondanak, hogy egyre több hasonló járvánnyal nézhetünk szembe, hanem mert megtapasztaltuk: egy vírus elveheti tőlünk a szokásaink egy részét, megváltoztatva megszokott életformánkat. De ha okulunk a tapasztalatból: minden alkalmat ki kell használnunk szeretteinkkel való kapcsolatunkban a közös jó élményekre, akkor a legtöbbet nyertük.

Ha a negatív érzelmeink öntenek el, a keserűség és a szomorúság, amiért nincs igazi karácsony, akkor engedtük, hogy a vírus győzzön, mert észrevétlen beszippantja a maradék érzelmi lehetőségeinket is. Tény, hogy a járvány okozta változások egyben most azt is jelenthetik, el kell engednünk az „előző állapotot”, és ez valóban hasonló a gyász állapotához, amit le kell futtatnunk magunkban. De nem mindegy, hogy a fájdalmas érzések után a vesztes attitűdjében maradunk, avagy tudjuk azt mondani: nem baj, akkor majd májusban lesz karácsonyunk...

Tari Annamária pszichoanalitikus


 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 51-52. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?