A szenátus republikánus vezetője is gratulált Bidennek

Mitch McConnell

Az amerikai törvényhozás felsőházi republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell kedden gratulált Joe Biden megválasztott elnöknek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek, megtörve ezzel a november 3-i elnökválasztás kimenetelével kapcsolatos hosszú hallgatását.

Csaknem tízperces beszédében nagyrészt Donald Trump republikánus elnök érdemeit méltatta. A szenátusban tartott felszólalásában a politikus elismerte, hogy a Demokrata Párt nyerte el a Fehér Házat. Joe Bident megválasztott elnöknek nevezve és az Egyesült Államok elnökét hivatalosan megválasztó elektori testület hétfői szavazására utalva azt mondta, az elektorok meghozták döntésüket.

„Ma gratulálni szeretnék Joe Biden megválasztott elnöknek, aki sok éven át a köz szolgálatának szentelte életét” – mondta McConnell. Ugyanakkor kiemelte, hogy más eredményt remélt a november 3-i elnökválasztástól.

„Minden amerikai büszke lehet arra, hogy országunknak első ízben van megválasztott női alelnöke” – tette hozzá.

McConnell arra hivatkozva, hogy Trumpnak joga van peres úton fellépni a választás eredményével szemben, eddig hallgatott a választás kimenetelét illetően.

Az elektorok hétfőn 306-232 arányban voksoltak Joe Biden demokrata politikusra, megerősítve ezzel a november 3-i választás eredményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?