Rusko kórházba került, a tárgyalást elnapolták

Pavol Rusko
Pozsony |

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság szenátusa január 12-re és 13-ra napolta el a nyilvános tárgyalást a televíziós váltók hamisítása ügyében. Eredetileg úgy volt, hogy Pavol Rusko és Marián Kočner ügyét kedden és szerdán tárgyalják.

A tárgyalást azért napolták el, mert Pavol Rusko vádlott nem jelent meg a tárgyalóteremben. A Markíza televízió volt igazgatóját hétfőn este állítólag megtámadták futás közben. A sérüléseit az egyik pozsonyi kórházban látták el. Peter Lipták orvos ezt követően megállapította a munkaképtelenségét. A Legfelsőbb Bíróságot kedden reggel tájékoztatták a történtekről.

A szenátus nem fogadta el Marek Para ügyvéd kérelmét, aki indítványozta, hogy külön tárgyalják a jelen lévő Kočner ügyét. Azzal, hogy Rusko ügyét külön eljárás keretében tárgyalják tovább, egyetértett Ján Šanta, a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze is, aki kétségbe vonta, hogy a vádlottat ténylegesen megtámadták volna. Hozzátette: a bíróságnak ellenőriznie kell, hogy Rusko valóban munkaképtelen-e. „Amennyiben bizonyítást nyer az obstrukció, indokoltnak látom Pavol Rusko letartóztatását” – hangsúlyozta a felügyelő ügyész.

A Bazini Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) februárban 19 év börtönbüntetést szabott ki mindkét vádlottra. Az ítélet ellen a vádlottak és az ügyész is fellebbezett. A fellebbezésekről a Legfelsőbb Bíróság hivatott dönteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?