Feljutásra vágynak a nagykaposi sakkozók

sakk
Nagykapos |

A másodosztályból tavaly az előző idényben kiesett nagykaposi sakkozók a járvány miatt még nem ismerik a III. liga új kiírásának időpontjait, így azt sem, mikor fogadhatják első ellenfelüket, a Kassai Közlekedési Vállalat (DPMK) együttesét. 

Papp László, az Ung-vidéki sakk-klub elnöke optimistán nyilatkozott lapunknak a II. ligába való visszatérés esélyeit illetően. 

„Sajnos játékosaink gyakori hiányzása – munkahelyi, iskolai kötelezettségek, betegség miatt – rányomta bélyegét teljesítményünkre. Pedig egy jól összeszokott gárdával rendelkezünk, amelyben a fiatalos lendület, a merészség és a tapasztalat jól kiegészítik egymást. Amennyiben két ukrán játékosunk, Bemak Mihail és Vorovics Arkagyij a 9 fordulóból álló bajnokság többségében asztalhoz ülhet, akkor a II. ligába való visszatérés nem lehet kérdéses. De rögtön hozzáteszem, hogy ez csak akkor valósulhat meg, ha a már említett problémák nagyrészt elkerülnek minket, s a járvány miatti intézkedések is enyhülnek. Az edzéseket ki-ki a maga módján végzi. Gyakori kapcsolatban vagyunk egymással, s a felmerülő kérdéseket, ötleteket a technika bevonásával is igyekszünk megoldani” – mondta a klubelnök, aki szerint a keret tagjai jó formában érzik magukat, s már alig várják az első megmérettetést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?