Brigitte Bardot vágóhidakat kritizál

Párizs |

<p>Brigitte Bardot nem csügged a francia vágóhidak szabálytalanságai ellen vívott harcában.</p>

Miután a színésznő feljelentést tett Franciaország egyik legnagyobb vágóhídja ellen, alapítványa a földművelésügyi és a belügyminisztérium ellen fordult. A Le Parisien című lap hétfői száma szerint a Brigitte Bardot Alapítvány azt veti a szemükre, hogy olyan gyakorlatot tűrnek meg a francia vágóhidakon, amelyek ellentmondanak az Európai Unió előírásainak.
"Sok állatot még mindig középkori szokások szerint ölnek meg, holott húsukat nem a halal piacra szánják" - véli az alapítvány. A hús akkor számít halalnak, vagyis az iszlám előírások szerint tisztának, ha az állatot a meghatározott szabályok szerint ölték meg: imát mondanak felette, majd elvágják a nyaki ütőereit és kivéreztetik. Az iszlám csak olyan hús elfogyasztását engedélyezi, amely "felett elhangzott Allah neve".
A francia sajtóban nemrég megjelent tudósítások szerint nagyon sok esetben hasonló módszerekkel történik az állatok megölése: anélkül szúrják le a marhákat, hogy előzőleg megfelelő fegyverrel elkábítva megszabadították volna őket a szenvedéstől.
A birkák és kecskék megközelítőleg nyolcvan százalékát, a szarvasmarháknak pedig mintegy negyven százalékát nem kábítják el Franciaországban - idézte a lap egy állatorvos becslését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?