Adventi mesekalendárium 16.: Út a hótengeren át

Út a hótengeren át

Advent 16. napja – december 14. – HÉTFŐ

Csípős, hideg szél nehezítette az északi utat, Hanna térdig süppedt a hóban, Fedor derékig. Nagyon lassan tudtak csak haladni, mintha bizony hátrafelé mennének.

Mintha hátrafelé mennénk… – sápítozott Hanna.

Fedor hátrapillantott, ott látta a nyomaikat a hóban, két mély árkot, egy nagyobbat és egy kisebbet.

Nagyon elfáradtam – állt meg Fedor, és többet egy tapodtat sem mozdult arról a helyről.

Én is elfáradtam, de folytatnunk kell az utat – biztatta Hanna a kisöccsét.

Nem! – jelentette ki eltökélten Fedor.

Csak még egy pár lépést, Öcsibogyó – nógatta Hanna.

Nem! – nyilatkozott Fedor még határozottabban.

Azt hittem, már keresztülment rajtad a dackorszak. Anya szerint ilyenkor lassan és halkan kell veled beszélni, vagy egyszerűen elterelni a figyelmed valami mással. Nézd, Fedor, ott egy vörös prémsapka a hóban! – suttogta lassan Hanna, egyszerre alkalmazva az összes hisztikezelő technikát.

Ami viszont meglepő, hogy tényleg látott egy szőrös kis sapkát az egyik hóbuckán. Fedor is észrevette, és pár lépést tett a bundás hókupac irányába.

Ez az, Öcsisajt, haladjunk! – mondta Hanna, de közben földbe gyökeredzett a lába a meglepetéstől. A sötét kis sapka hirtelen eliramodott, majd beugrott egy apró üregbe. Óvatosan megközelítették a helyet, ahol a szőrpamacsot elnyelte a föld.

Ez micsoda? – mutatott Fedor a lyukra.

Egy üreg, valami rágcsálóféle élhet benne – guggolt le Hanna a sapkaszerű állat kuckójának bejárata elé.

Kisegér! – vágta ki Fedor az egyetlen rágcsálónevet, ami eszébe jutott.

Már hogy lenne kisegér, hiszen ez legalább akkora volt, mint egy pocok, és a bundája is sötétebb volt – magyarázta Hanna, de hirtelen vigyorogva megismételte öccse szavait: – Kisegér! Fedor, hogy te milyen okos vagy, persze hogy a kisegér családjába tartozik, hiszen rágcsálóféle.

Azzal elővette az egérkétől kapott bajuszszálat, háromszor ráfújt, majd megszólalt, de olyan cérnavékony egérhangon, hogy Fedor nem is értette, mit beszél:

Kedves egerek, segítsetek nekem és a testvéremnek. Eltévedtem ebben a hórengetegben – cincogta Hanna, mire egy nedves apró orrocska jelent meg az üreg bejáratánál.

Kedves gyerekek! Ti beszélitek a rágcsálónyelvet? – cincogta a szőrmesapka.

Igen, megmentettünk egy kisegeret, télire nekiadtam a kesztyűmet, így nem lesz beteg – folytatta Hanna a furcsa egérnyelvű beszámolóját. – Cserébe ezzel segített ki bennünket az egérke – mutatta a bajuszszőrt Hanna.

Persze, ezzel a nyelvmegmásító prémdarabbal minden kisemlőst megértetek, és segítséget is kérhettek tőlünk. Mit tehetek értetek? Nevem: Lemming – mutatkozott be a bundás állatka.

Mi a rénszarvasok istállóját keressük, de hideg van és fázik mindenünk – panaszolta el Hanna egérhangon.

Gyertek be az üregembe, megmelegszetek, megetetlek benneteket. Reggel pedig elvezetlek az északi sarkra – cincogta a norvég lemming. Hanna és Fedor pedig boldogan mászott be a meleg üregbe, ahol finom magvakból és hajtásokból készült meleg vacsorával tömték meg a korgó pocakjukat a vendégszerető pockok. Aztán a lemmingekkel összebújva mély álomba zuhantak a mohával bélelt üreg puha padlóján.

*

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?