Adventi mesekalendárium 16.: Út a hótengeren át

Csípős, hideg szél nehezítette az északi utat, Hanna térdig süppedt a hóban, Fedor derékig. Nagyon lassan tudtak csak haladni, mintha bizony hátrafelé mennének.

– Mintha hátrafelé mennénk… – sápítozott Hanna.

Fedor hátrapillantott, ott látta a nyomaikat a hóban, két mély árkot, egy nagyobbat és egy kisebbet.

– Nagyon elfáradtam – állt meg Fedor, és többet egy tapodtat sem mozdult arról a helyről.

– Én is elfáradtam, de folytatnunk kell az utat – biztatta Hanna a kisöccsét.

– Nem! – jelentette ki eltökélten Fedor.

– Csak még egy pár lépést, Öcsibogyó – nógatta Hanna.

– Nem! – nyilatkozott Fedor még határozottabban.

– Azt hittem, már keresztülment rajtad a dackorszak. Anya szerint ilyenkor lassan és halkan kell veled beszélni, vagy egyszerűen elterelni a figyelmed valami mással. Nézd, Fedor, ott egy vörös prémsapka a hóban! – suttogta lassan Hanna, egyszerre alkalmazva az összes hisztikezelő technikát.

Ami viszont meglepő, hogy tényleg látott egy szőrös kis sapkát az egyik hóbuckán. Fedor is észrevette, és pár lépést tett a bundás hókupac irányába.

– Ez az, Öcsisajt, haladjunk! – mondta Hanna, de közben földbe gyökeredzett a lába a meglepetéstől. A sötét kis sapka hirtelen eliramodott, majd beugrott egy apró üregbe. Óvatosan megközelítették a helyet, ahol a szőrpamacsot elnyelte a föld.

– Ez micsoda? – mutatott Fedor a lyukra.

– Egy üreg, valami rágcsálóféle élhet benne – guggolt le Hanna a sapkaszerű állat kuckójának bejárata elé.

– Kisegér! – vágta ki Fedor az egyetlen rágcsálónevet, ami eszébe jutott.

– Már hogy lenne kisegér, hiszen ez legalább akkora volt, mint egy pocok, és a bundája is sötétebb volt – magyarázta Hanna, de hirtelen vigyorogva megismételte öccse szavait: – Kisegér! Fedor, hogy te milyen okos vagy, persze hogy a kisegér családjába tartozik, hiszen rágcsálóféle.

Azzal elővette az egérkétől kapott bajuszszálat, háromszor ráfújt, majd megszólalt, de olyan cérnavékony egérhangon, hogy Fedor nem is értette, mit beszél:

– Kedves egerek, segítsetek nekem és a testvéremnek. Eltévedtem ebben a hórengetegben – cincogta Hanna, mire egy nedves apró orrocska jelent meg az üreg bejáratánál.

– Kedves gyerekek! Ti beszélitek a rágcsálónyelvet? – cincogta a szőrmesapka.

– Igen, megmentettünk egy kisegeret, télire nekiadtam a kesztyűmet, így nem lesz beteg – folytatta Hanna a furcsa egérnyelvű beszámolóját. – Cserébe ezzel segített ki bennünket az egérke – mutatta a bajuszszőrt Hanna.

– Persze, ezzel a nyelvmegmásító prémdarabbal minden kisemlőst megértetek, és segítséget is kérhettek tőlünk. Mit tehetek értetek? Nevem: Lemming – mutatkozott be a bundás állatka.

– Mi a rénszarvasok istállóját keressük, de hideg van és fázik mindenünk – panaszolta el Hanna egérhangon.

– Gyertek be az üregembe, megmelegszetek, megetetlek benneteket. Reggel pedig elvezetlek az északi sarkra – cincogta a norvég lemming. Hanna és Fedor pedig boldogan mászott be a meleg üregbe, ahol finom magvakból és hajtásokból készült meleg vacsorával tömték meg a korgó pocakjukat a vendégszerető pockok. Aztán a lemmingekkel összebújva mély álomba zuhantak a mohával bélelt üreg puha padlóján.

*

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.