Grendel Lajosról utcát neveznek el

Grendel Lajos
Léva |

A Juhász Gyula Alapiskola és az Eszterlánc Óvoda közelében új utcát nyitottak, melyet a lévaiak Grendel Lajos íróról, a város szülöttéről szeretnének elnevezni.

Grendel Lajos Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, kritikus, egyetemi tanár 1948. április 6-án született Léván, Grendel Lajos és Krizsányi Mária gyermekeként, az alapiskola elvégzése után a járási székhely gimnáziumát látogatta. Máig sokan emlékeznek arra, hol lakott a Grendel család a városban. Tolnai Csaba, Léva alpolgármestere lapunknak elmondta, jelképesnek is nevezhető, hogy a magyar nevelési és oktatási intézmények közelében nyitott új utca kapja a város jeles szülöttének a nevét. A testület ezen a héten hoz végső döntést ebben az ügyben. Grendel Lajos a Litera magazinnak a következőket nyilatkozta gyerekkoráról. „Hároméves koromban nagyon jóba' lettem az egyik buszsofőrrel, Elek Jánossal.

Fölszálltam a buszra a Soltész téren, egészen a tizenkettedik utcáig, a város széléig vitt, és vissza. Természetesen ingyen. Aztán egyik napról a másikra nagyanyához költöztünk… Apám jogász volt, elég gyors pályát futott be, 1945-ben befellegzett a karrierjének. Osztályellenség lett, ráadásul jobboldali. 1952ben kilakoltattak minket a Soltész téri lakásunkból, és mehettünk, ahová láttunk. Apai nagyanyámhoz költöztünk be, egy szobában négyen laktunk. De ezzel nem törődtem. Hamarosan barátaim lettek… A Ján Kollár utcában laktunk, a második utcában a tizenkettő közül“.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?