Čaputová a Főügyészség rendbetételét várja Žilinkától

čaputová žilinka

Zuzana Čaputová köztársasági elnök azt kívánja, hogy új korszak kezdődjön a Főügyészségen Maroš Žilinka kinevezésével. Az államfő azt várja, hogy rendet tegyen az Főügyészségen. Megfelelő mértékben ellenőriznie kell a nyilvánosságnak az intézményt, amelynek pártatlannak kell lennie, nem szabad alávetnie magát különféle hatásoknak, és eszerint is kell működnie – mondta az államfő a kinevezés utáni beszédében.

Az államfő úgy értékeli, hogy az 1990-es évek közepe óta, amikor az önálló állam ügyészsége megalakult, monokratikus szervként, viszonylag zárt intézményként működött. „Olyan intézmény volt, amely bizonyos esetekben úgy működött, mint állam az államban" - jegyezte meg az elnök asszony, és hozzátette, ennek következményei ma is láthatók. Rámutatott a rendőrségi intézkedésekre, például a Tisztítótűz (Očistec), a Júdás, az Isten malmai (Božie mlyny) akcióra, amelyek során bírókat, rendőröket és az ügyészség néhány képviselőjét is őrizetbe vették.

Čaputová szerint az ügyészség gyakran kudarcot vallott azon a téren, hogy garantálja: a törvény mindenkire egyformán vonatkozik. Szerinte a befolyásos emberek helyzetüknek és kapcsolataiknak köszönhetően különleges bánásmódban részesültek.

„Nemcsak hogy véget kell vetni ennek a korszaknak, hanem következményekkel kell lezárulnia, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyesmi."

Az államfő szerint a cél az ügyészség rendbetétele. Egyetértett Žilinka szavaival, aki azt mondta, azzal az ügyésszel szemben, aki nem méltó az ügyészi talár viselésére, a törvénynek megfelelően kell eljárni.

A köztársasági elnök azzal az elvárással fordult Žilinkához, hogy az „intézményi kulturálatlanságot”, amit „a jólét és biztonság kultúrájaként” jellemzett, számolja fel az ügyészségen. Emlékeztetett arra, hogy ennek eredményeként terjedt el az intézményben a dolgok mellőzése, a figyelmetlenség és formalizmus.

Felszólította továbbá az új főügyészt, hogy minden lehetőséget használjon ki az ügyészség nyitottságának előmozdítására és arra, hogy a nyilvánosság a megfelelő mértékben ellenőrizhesse az intézményt. „Úgy vélem, ezúttal képes lesz legyőzni a belső ellenállást" - tette hozzá.

Megjegyezte, ha az ügyészséget meg akarják tisztítani, annak soha többé nem szabad függenie a legfőbb tisztségviselői erejétől, de főleg nem a gyenge oldalaiktól. „Az ön jó munkát fog végezni, annak legfőbb bizonyítéka az lesz, ha hivatali ideje alatt az ügyészek önbizalma - amellett, hogy szigorúan az alkotmány és a törvény szellemében cselekszenek - olyan mértékben megnő, hogy minden egyéni kudarcnak képesek legyenek ellenállni, függetlenül attól, hogy az ügyészség mely tisztségviselőjéről van szó" – mondta az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?