Elmarad a holnapi premier a Tháliában

dddd
Kassa |

Ma kaptuk a hírt, hogy elmarad a Parasztopera holnapi bemutatója, és valamennyi decemberre tervezett bérletes előadás a kassai Thália Színházban. Az ok: koronavírus okozta betegség.

A színház vezetése a mai nap folyamán e-mailben értesítette a bérletes nézőket a kényszerű döntésről. „A munka viszont folytatódik! Amennyiben a helyzet újra megengedi, az előadásokat pótolni fogjuk. A kijelölt új időpontokról hírlevél formájában értesítjük Önöket! Ezekre az előadásokra továbbra is érvényesek a tavalyi, a 2019/2020-as évadra váltott bérletek. Megértésüket előre is köszönjük” – áll a színház közleményében. 

Az idén 50 éves teátrum társulata eredetileg április 23-án mutatta volna be Darvas Benedek és Pintér Béla kultikus darabját, amelynek műfaja „zenés népi krimiballada”, és amelyet hatalmas sikerrel játszott a budapesti Pintér Béla Társulat. Egy fiatal rendező, Rédli Károly állította színpadra a művet, a A próbák már folytak, amikor a járvány első hulláma miatt el kellett halasztani a premiert. 

Az évad végén sem tarthatták meg a bemutatót, ezért októberre halasztották. Később úgy döntöttek, hogy a színház történetében először online premiert tartanak. Üres nézőtér előtt vették fel az előadást, ám technikai okokból végül nem tudták a meghirdetett időpontban streamelni. December első hetére ígérték az online hozzáférést, ám közben már a „valódi” bemutató kivitelezése is reálissá vált, ezért arra kezdett készülni a társulat. A járvány azonban ezt a tervet is keresztülhúzta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?