A parlament elfogadott néhány alkotmánymódosításhoz kötődő javaslatot

parlament k
Pozsony |

A parlamenti képviselők kedden jóváhagytak több, az alkotmánymódosításhoz kötődő módosító javaslatot. Magáról az alkotmánymódosításról, illetve az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatos javaslatokról csak szerdán fog szavazni a parlament. Alojz Baránik (SaS) javaslatát, mely szerint az ügyészség felett a kormánynak és a parlamentnek kellene nyilvános ellenőrzést gyakorolnia, a plénum elvetette.

Az egyik módosító javaslat értelmében az államfő visszahívhatja a tisztségükből az egyetemi professzorokat. A jövőben az alkotmánybíróság nem dönthetne arról, hogy egy alkotmánytörvény összhangban van-e az alkotmánnyal. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság elnöke olyan személy is lehet, aki korábban nem dolgozott bíróként.

Elfogadták azt a módosító javaslatot is, melynek értelmében a parlamenti képviselők háromötödös többséggel fogják megválasztani az alkotmánybíró-jelölteket. Ha viszont kétszeri próbálkozásra sem sikerül ilyen módon megválasztani a jelölteket, a következő választáson már elég lesz az abszolút többség is.

Változni fog az alkotmánybírók megbízatási ideje is. A módosítás célja annak elkerülése, hogy egy kormánypárt vagy koalíció jelölje az alkotmánybírók többségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?