Csehországban egyelőre nem térnek vissza a szigorúbb óvintézkedésekhez

koronavírus Csehország

Bár a koronavírusjárvány-helyzet az utóbbi napokban mérsékelten romlott Csehországban, a kormány hétfőn úgy döntött, egyelőre nem térnek vissza a korábbi szigorúbb óvintézkedésekhez.

„A szigorítás nincs napirenden. Nincs értelme öt nap elteltével megint módosítani az óvintézkedéseket” – jelentette ki Jan Hamáček belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

Csehország csütörtökön enyhítette a óvintézkedéseket. A hivatalos százpontos kockázati indexen minden húsz pont egy kockázati sávnak felel meg. Ez akkor változik, ha a kockázati szám hét napon át alacsonyabb, vagy három napon át magasabb sávnak felel meg.

Csütörtök előtt az óvintézkedések a negyedik sávnak feleltek meg. Miután azonban a kockázati index már 13. napja 57 volt, a kormány néhány más tényező figyelembe vételével is a harmadik sávba való áttérésről döntött. Ez egyebek között azt jelentette, hogy másfél hónap után újra megnyíltak az üzletek, a vendéglők, a szolgáltatások, és megszűnt az éjjeli kijárási tilalom.

Szombaton és vasárnap a kockázati index azonban 64-re emelkedett, ami a negyedik biztonsági sávnak felel meg. Az előzetes adatok szerint ez volt a helyzet hétfőn is.

A cseh kormány azonban hétfőn úgy döntött, hogy egyelőre kivár, és nem változtat az ország kockázati besorolásán.

Jan Blatný egészségügyi miniszter ugyanakkor bejelentette, hogy módosítják a vendéglők nyitvatartási idejét, szerdától már nem este tízkor, hanem este nyolckor lesz záróra. Újra tilos lesz a köztéri alkoholfogyasztás is, mégpedig egész nap.

A kormány döntött arról is, hogy felkéri a parlamentet a jelenleg december 12-ig érvényes szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítására. Radek Vondráček, a képviselőház elnöke kijelentette, hogy a parlamenti alsóház várhatóan szerdán foglalkozik a témával. A parlamenti pártok nyilatkozataiból kitűnik, hogy ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?