Ma este izgalmas mintákkal landol a Földön egy japán űrkapszula

űr

A Naprendszer keletkezése körüli időből származó, 4,6 milliárd éves talajmintákkal szombaton visszatér a Földre a Hajabusza-2 japán űrszonda űrkapszulája – közölte a Jaxa japán űrügynökség.

A kapszula a Földtől 220 ezer kilométeres magasságban sikeresen levált az űrszondáról, és a tervek szerint közép-európai idő szerint szombat este landol az ausztráliai sivatagban.

Az óriási érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát szállít: egy olyat, amely a Ryugu aszteroida felszínéről származik és egy másikat, amelyet az aszteroida felszíne alól vett. A kutatókat elsősorban ez utóbbiak érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.

Josikava Makoto, a Hajabusza-2 misszió projektvezetője elmondta: a tudósokat elsősorban a talajmintában lévő szerves anyagok elemzése hozza lázba.

„A szerves anyagokból ered a Földön az élet, de még mindig nem tudjuk, honnan származnak. Reméljük, hogy a Hajabusza-2 által lehozott szerves anyagok részleteiből információt kapunk a Naprendszer eredetéről és arról, hogyan alakult ki az élet a Földön” – mondta Josikava.

A Jaxa irányítóközpontjában üdvrivalgás fogadta a kapszula sikeres leválását.

Az értékes talajmintát szállító, mindössze 40 centiméter átmérőjű kapszula tűzgolyóvá válik, amikor belép a Föld légkörébe. Nagyjából 10 ezer méteres magasságban kinyílik egy ejtőernyő, és a kapszula közép-európai idő szerint este hét óra körül landol Ausztrália déli részén. A térségben drónok és helikopterek, az űrből műholdak próbálják majd befogni a kapszula által kibocsátott rádiójeleket, hogy mielőbb ráakadjanak az eszközre a sivatagban.

A tervek szerint ezután a kapszulát repülőgéppel Japánba szállítják, és majd csak ott fogják felnyitni, hogy elkezdjék a talajminták elemzését.

A Hajabusza-2 űrszonda a kapszula leválása után ismét távolodni kezdett a Földtől, hogy felvételeket készítsen a kapszuláról. Ezután útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, „1998KY26” aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?