Remišová: Nem támogattuk az iskolák megnyitásáról szóló kormányjavaslatot

Veronika Remišová

A Za ľudí koalíciós párt nem támogatta az iskolák megnyitásáról szóló kormányjavaslatot, mert az feltételül szabta a diákok és a tanárok letesztelését. Veronika Remišová, a párt elnöke a pénteki rendkívüli kormányülésen azt javasolta, hogy az alapiskolák felső tagozatos tanulói egy tanúsítvánnyal igazolják, hogy nem fertőzőek, ahogy teszik ezt az alsó tagozatosok is.

„Nagyon örülök, hogy az iskolákat fokozatosan nyitják meg, de el tudunk képzelni más megoldást is, mint hogy az iskolákba való visszatérés feltétele a kötelező tesztelés legyen” – hangsúlyozta Remišová, aki az orrból vett törlet helyett a kevésbé invazív tesztelési módszereket részesítené előnyben.

Hétfőn (december 7.), illetve az azt követő napokban újranyitnak néhány iskolát. Ezt Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter jelentette be a pénteki rendkívüli kormányülés után, hozzátéve: kísérleti projektről van szó. Az újranyitás előtt tesztelni fogják a diákokat, a szülőket és az iskolai alkalmazottakat is. Az előkészületek tovább folytatódnak, hogy januárban más iskolákat is újranyithassanak.

Az alapiskolák felső tagozatos tanulói és a középiskolások október 26-tól távoktatáson vesznek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?