OĽANO: Žilinka megválasztása kompromisszum eredménye

Maroš Žilinka

Maroš Žilinka megválasztása kompromisszum eredménye, melyet az OĽANO elfogadott, hiszen végig azt hangoztattuk, hogy igyekszünk megegyezésree jutni a kormánykoalícióban – jelentette ki a főügyészválasztás után Grendel Gábor (OĽANO), a parlament alelnöke. 

Mint mondta, nem számít, hogy az ellenzék is erre a jelöltre szavazott, nélküle is megnyerte volna a választást. Szerinte nem befolyásolja a kormánykoalíció működését, hogy a Za ľudí képviselői másképp szavaztak. Grendel hozzátette, a kompromisszumos egyezséghez tartották magukat azok a képviselők is, akik eredetileg más javasoltak főügyésznek.

Michal Šipoš, az OĽANO frakcióvezetője kiemelte, hogy a képviselői klub egységes és tartja magát az egyezségekhez, az OĽANO stabil koalíciós partner. „Nagyon örülök, hogy Maroš Žilinka kapta a legtöbb szavazatot, és folytatni fogja az igazságszolgáltatás megtisztítását. Szorítok neki” - mondta Šipoš, és köszönetet mondott azoknak a koalíciós partnereknek, akik tartották magukat az egyezséghez.

Grendel nem egyetlen párt, az őt javasló Sme rodina jelöltjeként tekint Žilinkára, hozzátette, hogy tiszta a múltja, és amikor kellett, hallatta a hangját.

Maroš Žilinkát választotta főügyésszé a parlament a csütörtöki szavazáson. A főügyészt Zuzana Čaputová államfőnek kell kineveznie. Megválasztását 132 képviselő támogatta a jelenlevő 147-ből. A főügyész megbízatása hét évre szól.

Az országnak már hónapok óta nincs főügyésze, Jaromír Čižnár hétéves megbízatása július 17-én járt le. Bár utódja megválasztásáig hivatalában maradhatott volna, augusztusban felmentését kérte az államfőtől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?