5 érdekesség a Mikulásról

mikulas

A jóságos Mikulás december 6-án sok-sok finomságot pakol azok csizmájába, akik szófogadóak voltak az évben. A pocakos ajándékozó azonban nem mindig volt ám ilyen, sokat változott az évek során.

1. A viking Mikulás

Az első Mikulás-alak valószínűleg az északi mitológiából ismert Odin volt, aki szekerével utazott az égbolton, és ajándékokat osztott. Az év végén – pontosabban a téli napforduló idején – a vikingeknél szokás volt az is, hogy megajándékozzák egymást.

2. Szent Miklós

Erre a szokásra épült Szent Miklós legendája, aki a gyerekek védőszentje – meg a kereskedőké, a gyógyszerészeké és a tengerészeké is. Szent Miklós egy rászoruló családon segített a mai Törökország területén a 4. században, és e legenda épült a viking ajándékozó, Odin köré, hogy jobban befogadható legyen a keresztényeknek.

3. Krampuszok

A 19. században aztán divatba jött, hogy ha az ablakokba tiszta csizmát teszünk, a Mikulás szaloncukrot csempész bele. Ezt nem egyedül tette, járt vele a fekete krampusz, aki a rossz gyerekeket ijesztegeti. Egyre többször lehetett találkozni a Mikulással és a krampuszokkal személyesen is.

4. Santa Claus

Az Egyesült Államokban is elterjedt a Mikulás híre, itt Santa Clausnak nevezték. Ördög már nem járt vele, és egy komplett, sok száz mesekönyvet megtöltő történet kerekedett alakja köré. Az Északi-sarkon él, rénszarvasokkal utazza körbe a földet, hogy ajándékokat osszon. Ám ezt nem december elején teszi, ahogy a mi Mikulásunk, hanem szenteste, és a csizma helyett a karácsonyfa alá pakolja az ajándékokat.

5. Mikulás vagy Télapó

Egyértelműnek tűnhet, hogy ha Miklós napján ünnepeljük, akkor Mikulásnak hívjuk. Száz évvel ezelőttig nem is volt ezzel gond, aztán a trianoni békeszerződés után a szlávos hangzású Mikulás nem volt túl kedvelt, később a kommunizmus eszméivel sem illett össze, hogy egy szentet ünnepeljenek. Így aztán maradt a kompromisszumos Télapó megnevezés – ezt egyébként korábban is használták, csak nem volt annyira elterjedt, mint a Mikulás.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?