Maroš Žilinka lesz az új főügyész

Maroš Žilinka
Pozsony |

Maroš Žilinkát választotta főügyésszé a parlament a csütörtöki szavazáson. A főügyészt Zuzana Čaputová államfőnek kell kineveznie. Megválasztását 132 képviselő támogatta a jelenlevő 147-ből. A főügyész megbízatása hét évre szól.

A parlament 132 szavazattal Maroš Žilinkát választotta főügyésszé. Žilinkára az OĽaNO, a Smer, a Sme rodina, az ĽSNS és további független képviselők szavaztak. Az SaS-ből kilenc szavazatot, a Za ľudí pártból pedig egyetlen szavazatot sem kapott. A főügyészt Zuzana Čaputová államfő nevezi ki.

Žilinkát választotta többek között Robert Fico, valamint a Smer jelenlévő képviselői is. A párt korábban azt nyilatkozta, egyik főügyészjelölt sem nyerte el a tetszését.

Tomáš Honza 15 szavazatott kapott, a többi négy jelölt – Juraj Kliment, Jozef Čentéš, Rastislav Remeta és Ján Šanta – egyet sem.

Érdekes
Maroš Žilinka

Maroš Žilinka

Az ötvenéves Maroš Žilinka Pozsonyban, a Comenius Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát. Jogászi pályája 1993-ban a nagyszombati ügyészségen indult, később Pöstyénben, majd 2005-től a Speciális Ügyészségen dolgozott. 2010 és 2012 között, a Radičová-kormány idején, Daniel Lipšic (akkor KDH) minisztersége alatt belügyi államtitkár volt. A kabinet 2012-es bukása után visszatért az ügyészi hivatáshoz.

 

A Kuciak-gyilkosság végrehajtóinak őrizetbe vétele után kiderült, hogy az ő meggyilkolása is tervben volt. Andruskó Zoltán, akit az újságíró-gyilkosság miatt a bíróság 15 évre ítélt, azt vallotta, hogy Žilinka meggyilkolását Ján Kuciak kivégzéséhez hasonlóan Marián Kočner rendelte meg.

A tisztségért eredetileg heten voltak versenyben, Ján Hrivnák azonban visszalépett.

A választás időpontját korábban már többször is elhalasztották, mivel a koalíciónak nem sikerült megegyeznie egy közös jelöltben. A keddi előzetes szavazáson a legtöbb voksot Maroš Žilinka kapta, a második Juraj Kliment lett.

Az előző főügyész, Jaromír Čižnár hétéves megbízatási ideje július 17-én járt le. A vonatkozó jogszabály értelmében Čižnár a Főügyészség élén maradhatott volna mindaddig, amíg az utódja át nem veszi a helyét. Néhány nappal a megbízatási ideje lejárta után azonban kérvényezte a felmentését Zuzana Čaputová államfőtől, amelyre végül augusztusban került sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?