Ukrajnában 14 ezer fölé emelkedett az új betegek száma

koronavírus Ukrajna

Tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, csütörtökre megint csaknem 14,5 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont egymást követő második napon ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan megfertőződtek.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 14 496 esettel 772 760-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 243 áldozattal 12 960-ra. Eddig 384 426-an gyógyultak meg, közülük szerdán több mint 15 ezren, így az aktív betegek száma most több mint ezerrel 375 374-re csökkent. A legtöbb új beteget, 1364-et ismét az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel előző nap, velük együtt az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben meghaladta a 75 ezret, az elhunytaké pedig 30-cal 1369-re nőtt.

Az elmúlt napon 1739 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter rámutatott, hogy a fertőzés terjedésének dinamikája némileg lassabb most, mint az előző héten volt, és szerinte ez az úgynevezett hétvégi karantén eredménye. A decemberre már megszüntetett szabályozás november utolsó három hétvégéjén volt érvényben, szombaton és vasárnap az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedéseken kívül semmi sem működhetett.

Az RBK-Ukrajina hírportálnak ugyanakkor a kormányban és az elnöki hivatalban lévő, meg nem nevezett források megerősítették, hogy a vezetés fontolgatja a jelenlegi korlátozások további szigorításnak bevezetését január 2–23. között, teljes zárlatban azonban nem gondolkodnak. Ez az egyik munkahipotézis, amely mellett az a fő érv szól, hogy januárban amúgy is jelentősen visszaesik az üzleti aktivitás. Egy korábban nyilvánosságra került elképzelés szerint a szigorításokat hamarabb, már december utolsó napjaiban bevezetheti a kormányzat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?