Adventi mesekalendárium 9.: Felhőlovagok

Fedor és Hanna olyan nagyot aludtak Holle anyó pihe-puha dunnájában, hogy már magasan járt a nap az égen, mire nagy nehezen kipislogták az álmot a szemükből. A konyhából dalolászást hallottak:

Hullik a, hullik a, hullik a hó,
Dunyháját rázza Holle anyó,
Repül a, repül a, repül a szán,
Fedor és Hanna a rénfogatán.

Hanna szaladt le elsőként a lépcsőn, Fedor utána. Holle anyó az ablakban állt és rázta-rázta a dunnáját, a gyerekek egyből mellette termettek, megfogták a paplan két végét, és együtt rázták hárman a szebbnél szebb hókristályokat a dunnából. Az ablak alatt Reményke vezetésével felsorakozott az erdő összes állata. Egy őzike, aki korábban sose látott havat, nyitott szájjal kapkodta be a hópelyheket. Két vakondgyerek bukfencezve gurult le a szánkópálya legtetejéről. Az erdőben hatalmas pelyhekben hullott a hó.

– Gyerekek, megjutalmazlak benneteket, amiért segítőkészek és kedvesek voltatok. Pattanjatok fel a szánkóra, már nincs szükségetek a görkorcsolya kerekeire. Az állatok segítenek Reménykének, hogy elérje a felszállási sebességet, aztán irány az Északi-sark, még időben vissza kell érnetek a Télapóhoz. Nektek kell segítenetek benne. Gorgiást se felejtsétek itt. Útközben rázzátok meg a hegyek fölött, hogy legyen elég hó a síelőknek és a szánkózó gyerekeknek.

A testvérek felkapkodták magukra téli ruhájukat, megköszönték a szíves vendéglátást, és már kint is voltak a hóban. Reményke nagy lendületet vett, két erdei szarvasbika és egy medve is segített betolni a szánkót, aztán a rénszarvaslány hirtelen elrugaszkodott a talajtól, és már repültek is magasan a fenyőfák csúcsai felett. Fedor az utolsó pillanatban nyúlt hátra a lasszóért, hogy Gorgiást is magukkal vigyék, ahogy Holle anyó tanácsolta nekik.

– Nézd, milyen magasan vagyunk! – pillantott le Hanna a szánról.

– Milyen magasan vagyunk – nézett a parányi ponttá zsugorodó házikó felé Fedor is, amit egyre fehérebb és csillogóbb hótakaró vett körül, mert Holle anyó szünet nélkül rázta tovább a dunnáját, hiszen tudta, hogy az erdő fáinak magvai és az apró állatok egyedül a puha hópaplan alatt vészelhetik át a nagy hidegeket.

– Reményke, fordulj nyugatra, elvisszük Gorgiást a hegyekbe! – szólt jó hangosan Hanna, hogy a rénszarvas a süvítő menetszélben is meghallja a parancsot. Ismét őrsvezetőnek érezte magát, magabiztosan ült a szánkó elején. Fedor pedig hősiesen kapaszkodott Gorgiás lasszójába, és húzta maguk után a hatalmas gomolygó hófelhőt.

Reményke élesen balra kanyarodott, már egyetlen fenyőfa sem látszott a repülő felhőlovagok talpa alatt.

– Gyorsabbak vagyunk a szélnél – kiáltotta Hanna.

– Gyorsabbak vagyunk a szélnél – kiáltotta Fedor is.

– Le ne essetek ott hátul, fogjátok erősen Gorgiást – kiáltotta hátra Reményke.

Fél óra múlva nedves orral és könnyező szemmel érkeztek meg a hegyvidék fölé.

– Fedor, rázd meg jól a madzagot, aztán körberepülünk a sípályák felett – mondta Reményke.

A kisfiú megrántotta a Gorgiás hátára kötözött lasszót, és hirtelen zsákszámra szakadt le a hó a hegyek kopár sziklás csúcsára, majd egy teljes kört írtak le a levegőben, így mindenhova jutott bőségesen a fehér hótakaróból. Gorgiás pedig olyan vékonykára fogyott, mint egy közönséges bárányfelhő.

– Most erősítsd a szánhoz a kötelet, visszavisszük a felhőt északra, ahol megint meghízhat és újra kigömbölyödhet, hogy a következő télen még nagyobb szánkózást csapjanak a gyerekek a hegyvidéken.

– Irány az Északi-sark! – kiáltotta Hanna kapitány.

– Irány az Északi-sark! – kiáltotta Fedor első tiszt is.

Basity Gréta

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.