Hidaskürt, ahol zajlik az élet. GALÉRIA

falukép

A Dudvág és a Fekete-víz mellett fekvő, Galántáról mindössze nyolc kilométerrel megközelíthető község, Hidaskürt (Mostová) már 1245-ben lakott volt. Nevének előtagja a falun átívelő hídra utal, utótagja a Kürt törzsnévből származik, legfontosabb emlékműve a Szent Kereszt Felmagasztalása-templom, melyet írásos emlékek 1396-ban említenek először.

A Thurzó család uradalma idején sokan tértek át a protestáns vallásra, akkor a lakosság két gyülekezetre oszlott, katolikusokra és protestánsokra. A törökdúlás alatt a falu teljesen kiüresedett, templomát is lerombolták, ezt követően az Esterházy család népesítette be újra, a lakosság maradéktalanul katolikus lett. A régi templom helyére is gróf Esterházy Károly egri püspök építtetett újat 1759-ben. Ám a falu nemcsak történelmének köszönheti népszerűségét, és nemcsak az idősebb generáció ragaszkodik hozzá, hanem a fiatalabbakat, a kisgyermekes családokat is megszólítja. Ez abban is megnyilvánul, hogy az idén átadott új utca – melynek még neve sincs – iránt sok az érdeklődő, hamarosan tíz új család kezdi meg az építkezését. A lakás- és otthonteremtési beruházások szándékát nemcsak ez az utca mutatja, hanem az a huszonhét bérlakással rendelkező társasház is, amelybe már beköltöztek az új tulajdonosok. Zömében magyar családok mutatnak érdeklődést a falu iránt.

Határozott hivatástudat

Rózsár Tibor polgármester másodszor került a falu élére, hiszen a 2014-es helyhatósági választások ismételten neki kedveztek. Számos sikeres pályázatot tudhat maga mögött, hiszen a községnek több mint félmillió eurós beruházásokat sikerült megvalósítania az utóbbi években. Arra a kérdésre, hogy mit tart a hosszú távú népszerűség titkának, egyszerű választ ad: „A polgármesteri pozícióra hivatásként, nem pedig lehetőségként tekintettem.” Csakúgy, mint más községekben, a második ciklusra beütemezett terveket a koronavírus-járvány részben hátráltatja, viszont így is szép számmal akadnak olyan 2020-ban megvalósított tervek, amelyek elősegítik a község fejlődését, népszerűségét.

Oktatás

Az alig kétezer lelket számláló faluban két oktatási intézmény is van. Hidaskürt mindig is központi községként működött, így van ez ma is, ezért is lehetséges, hogy oktatási komplexumában 1950 óta megszakítás nélkül folyik a magyar nyelvű oktatás. A teljes szervezettségű iskolát jelenleg 153 diák, a felújított óvodát 34 kisgyermek látogatja. A 2002-es év jelentett fordulatot, hiszen ekkortól kezdett egy közigazgatás alatt működni az óvoda és az alapiskola. Vezetője Papp László, s a polgármestertől megtudjuk, hogy éppen az ő egyik felmenője kezdeményezte annak idején az iskola létrehozását. Azóta a családias légkörű intézmény négy különálló épületében zajlik az oktatói-nevelői munka.

Galéria

Hidaskürt másik jelentős tanintézménye a Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, itt Berényi Renáta igazgatásával több szakon is folyik a középfokú képzés: vendéglátóipar és idegenforgalom, kozmetikus, marketingszakember, de pincér, szakács, cukrász, fodrász és asztalos szakmát is oktatnak. Minden hároméves tanidejű szakmát választónak lehetősége van a továbbtanulásra, és a két év befejezte után ők is érettségi vizsgát tehetnek. Egyébként az 1990-ben, Cservenka János alapította intézményt Csehszlovákia első magániskolájaként tartják számon, és jelenleg is több mint 150 diák látogatja.

Sport és kultúra

A 2020-as év nemcsak a vírusról szólt a hidaskürtieknek, hiszen a számos beruházás mellett a sport terén is sikerült kiemelkedőt mutatniuk. A helyi futballcsapat egészen az ötödik ligába tornázta fel magát – újságolja örömmel a polgármester. Ha a járványidőszak nem húzza keresztül a számításokat, akkor a Csemadok közkedvelt kulturális rendezvényei, mint amilyen a Kürti ízek nemzetközi fesztiválja, valamint a neves Nótaest, idén is nagy népszerűségnek örvendhetett volna. A hidaskürti kulturális életet tovább színesítik a községben tevékenykedő egyéb szervezetek, polgári társulások. Legismertebb közülük a Hidaskürti Női Éneklőcsoport, amelyet harmadik évtizede látogatnak az érdeklődő lányok és asszonyok.

Számos sport- és kulturális rendezvényt a testvértelepülések, az erdélyi Ozsdola és a magyarországi Bábolna bevonásával szerveznek meg.

Mit üzen a címer?

Hidaskürt címerének részleteibe ugyancsak Rózsár Tibor avat be. A két oroszlán nemcsak a mindenkori jó gazdasági kondíciót, hanem az erőt is jelképezi. A kerék, melyet közrefognak az oroszlánok, arra a gőzmalomra utal, amelyet a környéken elsőként Hidaskürtön létesítettek. A búzakalász a jó termőföldekre, a kiváló feltételekkel rendelkező mezőgazdasági területekre utal. Összességében a címer a jólétet, a remek gazdaságot jelképezi.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 49. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?