Egy példaértékű Csemadok-szervezet

csem

Tavaly, amikor a Csemadok megalakulásának 70. évfordulóját ünnepeltük, született meg bennem az az ötlet, hogy megérdemelné a jászói szervezet is a tevékenységének, aktivitásának összefoglalóját.

Ha magyarlakta területen élők olvassák ezt, semmi rendkívülit nem fognak észlelni, hiszen nagyon sok községben működik még aktívabb Csemadok-szervezet, tánc- és énekcsoportokkal az adott igényeknek, elvárásoknak megfelelően. De Jászó a magyarlakta terület legészakibb részén fekszik, és a lakosság 10%-a sem vallja már magát magyarnak. Jászótól 3 km-re északra színszlovák települések találhatók, sőt 6 km-re német mánták, akik szintén elszlovákosodtak (innen származik volt köztársasági elnökünk, Rudolf Schuster).

Községünkben mindig létezett Csemadok-szervezet, sőt voltak évek, amikor még színdarabokat is előadtak, de bizony sok idő telt el úgy, hogy alig hallottunk tevékenységéről. Az utolsó tíz esztendőben azonban gyökeresen változott meg minden. Sikerült megtalálni az igazi magyar érzelmi töltettel rendelkező és a magyarság megmaradásáért tenni akaró egyéneket a vezetőségbe, és elkezdődött a szervezet újjáélesztése. Ma nagyjából 140 tagot regisztrálunk, akik példaértékűen támogatják az alapszervezetet. Az új vezetőség első lépése volt, hogy kopjafát állíttatott a templomkertben, ahol évente megemlékezünk március 15-éről, június 4-én a trianoni gyásznapról, augusztus 20-áról és október 23-án az 1956-os forradalomról. Ezenkívül évente rendezünk egy zenés történelmi délutánt. Rendszeresen megszervezzük a nyári egyetem befejezéseként a kultúrműsorral egybekötött jászói napot, egy-egy kirándulást történelmi emlékhelyekre, Katalinkor a batyubált, a karácsonyi koncertet a kolostor templomában, és az évzáró közgyűlést. A Csemadok-tagok aktivitása kiterjed más területekre is. Felépítettek egy kis emlékművet Jászó egyik kedvelt forrásánál, a Széplány kútnál, ahol tábla jelzi magyarul a forrás nevét, hogy így maradjon meg az utókornak. Létrehozták a Faluházat, ahová összegyűjtik őseink még megmaradt bútorait, szerszámait és egyéb használati tárgyait. Ami elszomorító, a tagságunk elöregedése. Ott, ahol a mi fiatalkorunkban csak egy-két család beszélt szlovákul, mára nincs magyar fiatal, aki a kiöregedett tagok helyébe lépne.

Halász József, Jászó

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?