Két nap alatt a Nagy-Fátra körül

naplo

Egész héten esik. Nyirkos, vacak idő. Mindennap reménykedve nézem a hétvégi előrejelzést, de hiába. Pedig érzem a csontjaimban, hogy most vagy soha. Ez az utolsó olyan hétvége, amikor még ki lehet mozdulni otthonról. Október közepe van. A járványhírek egyre aggasztóbbak.

Vár a Nagy-Fátra! Utoljára akkor jártunk ott, amikor az első gyerek féléves volt. Most gyerekek nélkül megyünk. Péntek este megérkezünk a szállásunkra, Háromrevucára. Teljesen kihalt, mi vagyunk az egyetlen vendégek. „Jött volna egy ötvenfős lengyel csoport, de lemondtam” – mondja rezignált hangon a tulajdonos.

Másnap reggel vízálló öltözettel felvértezve elindulunk fölfelé. Nem is esik, csak szemerkél. Ködpamacsok gomolyognak, esőillat keveredik a hegyek hívogató leheletével. Őszi színorgia mindenütt. Egy alaposan megáradt patakon kell átgázolnunk. Aztán még egyen és még egyen. Már nem is számolom őket. A bakancsom egy idő után feladja a harcot.

Úgy tűnik, eltévedtünk. Jelzés sehol. Próbáljuk interneten belőni, hol is lehetünk. Őserdőben gázolunk, hatalmas, ősöreg fák között. Szinte várom, mikor bukkan elő valami mesebeli szörnyeteg. Vagy egy kevésbé mesebeli medve. Hóval borított tisztásra érünk. Nem baj, már úgyis csuromvizes a lábunk. Hurrá, megvan a jelzés! Hamarosan vége az erdőnek, kezdődik a havasi rétek övezete. Itt már csak hó van, köd és süvítő szél. Semmit sem látunk, csak az ösvényt jelölő karókat. Sarkvidéki expedíció.

Éljen, megérkeztünk valahová! A Ploská nyergébe, mint azt az eljegesedett információs tábláról megtudjuk. Eredeti terveim szerint a csúcsra is felmásztunk volna, de most úgy érzem, azt inkább meghagyjuk nyárra. Elindulunk hát lefelé. Egy óra hóban csúszkálás után visszatérünk az őszbe. A ködgomolyok végre láttatni engedik az őszi pompába öltözött környező hegyhátakat. Sosem láttam szebbet. Maradjunk itt! Itt akarok lakni! – tör rám az eufória, körbe-körbe forgok, boldogsááág!

Lent a faluban forró tea a helyi étterem teraszán (bemenni ugye nem lehet). Bizony még egy szilvapálinkát is felhörpintek, hogy felmelegítsem lefagyott végtagjaimat.

Másnap a Fátra másik, turóci oldalára látogatunk. Örök kedvencem Necpál. Jó pár éve jártunk itt először. E nem egészen ezerlakosú falu négy kastéllyal rendelkezik. Igaz, három siralmas állapotban van, de még így is szépek. Második látogatásunkkor a temetőben összefutottunk egy idős bácsival, aki megmutatta nekünk a katolikus templom lélegzetelállító középkori freskóit, utána pedig a helyi múzeumot, melyet ő maga alapított. A múzeum tele volt magyar emlékekkel, a bácsi pedig lelkesen mesélt a szlovák–magyar közös múltról. Ennek már hét éve. Most az új Petőfi-emlékművet nézzük meg először. A felavatása után nem sokkal értesültem a létéről, s rögtön tudtam, hogy ezt nekem látnom kell. Nem mindennapi történet! Az ötletgazda, a turócszentmártoni Lengyel Zoltán meggyőzte a helyi vezetést, élén az SNS-es polgármesterrel (!), aki lelkesen asszisztált a falu főterén elhelyezett tekintélyes alkotás felavatásánál (melyről a Vasárnap is tudósított).

Necpálon született ugyanis Petőfi édesanyja, Hrúz Mária. Az ő kétnyelvű emléktábláját az evangélikus templom előcsarnokában eddig még sosem sikerült megnéznünk, de most kis habozás után (vasárnap nem illik ismeretlenül zavarni) becsöngetünk a parókiára. Sapkában, maszkban vagyunk, alig látszik ki valami belőlünk. A lelkész ránk néz, és mosolyra derül az arca: „Maguk a Maroszék, ugye? Kerüljenek beljebb!”

Ilyen fogadtatásra igazán nem számítottunk. Nemcsak az emléktáblát mutatja meg, hanem az egész templomot megcsodálhatjuk. Szóba kerül az új Petőfi-emlékmű is. „Mindig azt mondom, ha valaki zúgolódik, hogy már megint a magyarok nyomulnak: kutasd csak fel az őseid nevét, majd meglátod, hogy ezen a vidéken mindannyian keverékek vagyunk.”

Búcsúzásnál még megkérdezem, mi lett a múzeumalapító öregúrral. Megvan-e még? Ha jól számolom, mostanra túl lehet a kilencvenen. „Vladko? Megvan. Most az idősek otthonában lakik, nem messze innen. Igaz is, meg kell látogatnom, már régóta készülök hozzá.”

Pár nappal később kihirdetik a kijárási tilalmat. Azt hiszem, ezen az őszön ez volt az utolsó kirándulásunk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 48. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?