Miben más a mostani advent az előzőeknél? Válaszol Révész Tibor zselízi református lelkipásztor

r

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidókhoz írt levél 13,8)

Lassan véget ér a 2020-as esztendő. Sokan talán felsóhajtanak: hála Istennek! Sok minden megváltozott körülöttünk, és talán bennünk is. Átértékelődtek a fontos dolgok. November végén köszönt ránk advent első vasárnapja, ami szerte ezen a világon egészen különös helyzetben talál a Krisztus-követő emberekre. A koronavírus okozta előírások következtében másként vagyunk kénytelenek megélni a karácsony előtti négy hetet. De ez a másként a külsőségekre értendő. Az állandó ünnepi kellékek idén is előkerülnek. Ilyenkor megszólalnak szép énekeink, meggyújtjuk a koszorún a gyertyákat, az adventi csokinaptárak csokidarabjai napról-napra elfogynak, és az egymás után világító fény is azt hirdeti: közel van már a Megváltó! De vajon tényleg ő van a középpontban? Érte van az adventünk, a várakozásunk, a készülődésünk? A körülmények mindig változnak, de az adventi üzenet örök: „Az Úr közel.” (Filippi 4,5)

Miből tudunk meríteni ebben az időszakban? Ha a sok bizonytalanságban számba vesszük lehetőségeinket, akkor bizonyára nem kegyes frázisként, hanem nagyon is életes biztatásként tudjuk fogadni Péter apostol szavát: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad” (János 6,68) Miként, milyen módon hangolódhatunk az ünnepekre? Elárasztják az internetet a különböző, tanulságosnak szánt, de azért bújtatottan – vagy nem is annyira bújtatottan – fogyasztásra buzdító filmek, persze „karácsonyi hangulatba” becsomagolva, hogy aztán az ember észre se vegye, megvásárolták. Ne felejtsük el! Ez az advent sok-sok lehetőséget fog kínálni arra, hogy helyre tegyünk dolgokat az életünkben. Lehet, hogy ezek nem lesznek egyszerű dolgok. Előfordulhat, hogy kényelmi és magánszféránkat fogják feszegetni. Az is meglehet, hogy gyökeresen kell most változtatnunk valamin, amíg még nem késő. Merünk-e ebbe beleállni? Látunk-e tovább a karácsonyi fényeknél? Látjuk-e a lényeget, amiért lett az advent, a karácsony? Mert ez a mi megváltásunkért történt. És jó tudni, hogy még van esélyünk és lehetőségünk, hogy most végre komolyan vegyük az esztendőnek ezt a minősített időszakát. És vajon tudunk-e olyan adventet élni, amely nem csupán várakozás, hanem bizonyosság az eljövendő Krisztussal való találkozásban?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?