Merénylet az iskolák ellen

iskola

Előrelátó és felelősségteljes kormány járvány idején utoljára záratja be az iskolákat és a veszélyhelyzet enyhülésével elsőként nyitja meg azokat – olvasom egy cseh honlapon egy prágai iskolaigazgató véleményét. 

Így van ez a legtöbb európai uniós államban. Magyarországon nem szünetel az iskolai oktatás, csupán olyan helyeken függesztették fel, ahol a tanulóknál vagy a pedagógusoknál a tesztek kimutatták a vírust. Csehországban fokozatosan visszatérhetnek a padokba a diákok, sőt már Belgiumban is, pedig ott néhány hete igazán aggasztó volt a járványhelyzet.

Szlovákiában viszont vízkeresztig marad a távoktatás a felső tagozatosok és a középiskolások számára, mert a Központi Válságstáb második nekifutásra sem fogadta el az oktatási miniszter nyitással és az óvintézkedésekkel kapcsolatos tervét. Sokan nem értik, miért Branislav Gröhlinget bízták meg ezzel, hiszen nem járványügyi szakember, neki oktatásügyi kérdésekkel kellene foglalkoznia. Ráadásul az egészségügyi és a belügyi tárca még szakmai segítséget sem adott, holott Gröhling minisztériuma nem köthet szerződést például a tesztelésre kiszemelt nővérekkel.

Két válasz is kínálkozik erre. Esetleg a válságstáb meghajolt Igor Matovič egyik rögeszméje előtt, hogy az otthon dekkoló, egyre inkább unatkozó diákok leghamarabb január 8-án mehetnek iskolába, punktum.

De nem kizárt, hogy a kormányfő tudatosan bosszantja a minisztert, aki ugyebár a legutóbbi felmérések szerint erősödő SaS jelöltje és Richard Sulík pártelnök kebelbarátja. Őt meg kicsinyes bosszúból azzal bízta meg Matovič, hogy rövid időn belül több millió antigéntesztet szerezzen be, ami szinte lehetetlen.

Bárhogy is van, a miniszterelnök lebecsüli az iskolai oktatás, nevelés jelentőségét. Néhány napja Hollandiában végeztek reprezentatív felmérést, amely szerint az oktatás berekesztése után a legjobb növendékek is csupán a tananyag 40 százalékát sajátították el, a többség tudása alig gyarapodott.

Pedig ott mindenkinek van a távoktatáshoz szükséges kütyüje, nálunk viszont legalább 50 ezer tanulónak nincsenek ilyen szerkentyűi. Őket néhány helyen kisebb csoportokban oktatják, de a többségük odahaza tétlenkedik. A többi családban sok szülő – elsősorban az édesanya – a munkából hazatérve esténként szinte végkimerülésig foglalkozik a gyerekeivel, az online csatornán eljuttatott tanagyag ismétlésével.

Érthetően fáradtak a pedagógusok is, és nem egyszerű az iskolaigazgatók dolga sem, akiket főleg a kormány kapkodása és a bizonytalanság dühít. Egyikük keserűen jegyezte meg, semmi jót sem lehet várni olyan miniszterelnöktől, aki – miként a házelnök is – másoktól lopta, illetve másokkal íratta a szakdolgozatát.

Pedig sokféle kavarása közben a miniszterelnök figyelhetne a szakértők, például Tomáš Hellebrandt figyelmeztetésére. Az ismert szlovák közgazdász szerint az iskolai oktatás szüneteltetése miatt már középtávon sem felel majd meg az ifjú nemzedékekhez tartozó diákok többségének felkészültsége a tudásalapú társadalom követelményeinek, s emiatt legfeljebb átlagos, vagy ennél is kisebb bérért tudnak elhelyezkedni.

Ki ne tudatosítaná, hogy az iskolák megnyitása járványügyi kockázatot jelent, de szakemberek bevonásával ezt a lehető legkisebbre lehet csökkenteni.

Ha a kabinet tagjai, a kormányfővel az élen, valóban hallgatnának rájuk, és nem egymás ellen áskálódnának. Mindeközben valóságos szellemi merényletet követnek el a diákok, a szülők és a pedagógusok, vagyis a másodrendűnek vélt oktatás ellen, de ennek azonnal véget kell vetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?