Nem fogadták el a Smer által kezdeményezett rendkívüli ülés programját

Robert Fico

A parlamenti képviselők nem szavazták meg a Smer által kezdeményezett rendkívüli ülés programját, így arra nem került sor. Az ellenzéki párt egy népszavazás kihirdetését lehetővé tevő határozat elfogadását javasolta.

A népszavazás keretében arra kérdeznének rá, vajon az állampolgárok egyetértenek-e azzal, hogy a parlament egy alkotmánytörvény elfogadása által lerövidítse a választási ciklust, és 2021. június 30-ig előrehozott választásokra kerüljön sor.

A Smer a javaslatot a koronavírus-világjárvány elleni küzdelmet jellemző káosszal indokolja. Az ellenzéki képviselők szerint a kormány intézkedései szakszerűtlenek, kiszámíthatatlanok, emiatt folyamatosan javításra, módosításra szorulnak. Rámutatnak továbbá, hogy a korlátozó intézkedéseket nem követik olyan lépések, amelyek enyhítenék az előbbiek gazdasági és szociális következményeit.

Robert Fico, a Smer elnöke múlt héten kilátásba helyezte, hogy ha a rendkívüli ülést blokkolni fogják és kudarcba fullad, minden olyan párttal tárgyalni fog, amely kész lenne aláírásokat gyűjteni egy népszavazást kezdeményező petícióhoz. Hozzáfűzte: ebben a témában nem jelent számára problémát a Peter Pellegrinivel (független) való együttműködés sem. Nem zárta ki, hogy a petíciós akció keretében más kérdésekkel is foglalkoznak majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?