„Ha elmúlik karácsony“

Komárom
Komárom/Pozsony |

Nemrég új lemezzel jelentkezett a For You énekegyüttes, amelyből máris utánnyomást kellett rendelni, ugyanis gyorsan elfogytak a meglevő példányok. December 5-én ingyenes koncertet adnak a Facebookon.

12 karácsonyi dalt tartalmaz a For You együttes „Acapella Christmas“ című nem egész két hete megjelent lemeze. Az öttagú zenekar magyar tagja, Lantos Borbély Katalin az Új Szónak elmondta, ugyan a diszkográfiájukban már van egy pár évvel ezelőtt kiadott karácsonyi lemezük, viszont úgy érezték, hogy megérett az idő egy újabb kiadványra, ugyanis összegyűlt egy újabb tematikus dalcsokor. A lemez létrejöttét ráadásul a maga furcsa módján még a járványhelyzet is segítette. Augusztusban állították össze a koncepciót, majd sok időt vett el a hangszerelés, valamint számos tervük volt a fellépésekre vonatkozóan. „Abban bíztunk, hogy koncertezni fogunk, s akkor a lemez sok emberhez eljuthat. Előző években 20-22 koncertünk volt csak a decemberben. Idén pedig egy-kettő, ha akad. S voltaképpen ez volt az alapötlet, hogy ha decemberben koncertezünk, akkor tudjunk is valamit adni az embereknek. Aztán amikor szeptember végén kiderült, hogy mégsem lesznek koncertek az óvintézkedések miatt, teljes mértékben azon voltunk, hogy a lemeznek el kell készülnie, s azokban a hetekben nagy erőkkel dolgoztunk – meséli. Van egy saját stúdiójuk Pozsonyban, ami az idei karanténidőszak alatt építettek meg, a munka lényegi részét itt végezték el.

 

Nemzetközi lemez

Mindenképpen „nemzetközi“ lemezt akartak kiadni a kezeik közül. A dalcsokor végül négy nyelven szólal meg: a szlovák és cseh tételek mellett angol, illetve egy magyar dal is szerepel „Ha elmúlik karácsony“ címmel. Katalinon kívül a másik négy tag nem tud magyarul, viszont „éneknyelvként“ tudják használni.

Egyértelmű volt, hogy az albumra rá fog kerülni valamilyen magyar dal is. A Facebookon létrehoztam egy felhívást, hogy mindenki írja meg, szerinte melyik a legszebb magyar karácsonyi dal. Több száz komment érkezett, s a három legtöbb szavazatot kapott dalt megmutattam a For You-nak, s együtt választottuk ki ezt“ – meséli Katalin, hogy milyen szelekciós folyamat vezette el őket a dalig. „A szöveget lefordítottam és fonetikusan le is írtam nekik. Elég vicces volt látni leírva látni azt, hogy »karáčoň«, lágyítójelekkel. Volt egy olvasópróba, többször átolvastuk, mivel mindenki szólózik is a dalban. Aztán elénekeltük, majd meghallgattuk az eredetit, illetve mások feldolgozásait is“ – ecsetelte az alkotófolyamatot. Végül belevitték a feldolgozásba a saját énektechnikai és kompozíciós elképzeléseiket is, ugyanis fontosnak tartják, hogy rajtahagyják egy-egy feldolgozáson a saját kézjegyüket. A magyar nyelvű dalból forgattak egy klipet is, amely november 29-étől megtekinthető az énekegyüttes hivatalos Youtube-csatornáján.

Koncertek csak módjával

Az eredeti tervek szerint idén külföldön is koncerteztek volna, ha a 2020-as év nem valik olyan, amilyenné. Ennek ellenére élőben is el lehet majd csípni az együttest. „Lesz karanténkoncertünk a Facebookon egy élő stream segítségével most szombaton, december 5-én. Ez amolyan Mikulás-napi ajándék részünkről a közönségnek, bárki megnézheti. Illetve majd lesz egy fellépésünk Garamszentkereszten (Žiar nad Hronom) egy lakótelepen, ahol az ablakokból hallgathatnak minket az emberek“ – mondja Lantos Borbély Katalin. Az eddigi visszajelzések szerint nagyon jó fogadtatásra talált a november 20-án piacra dobott „Acapella Christmas“. „Több mint 2000 darab cd-t adtunk ki, s most utánnyomást kell csinálnunk, mivel két hét alatt elfogytak a példányok“ – fejtegeti az énekesnő, s azt is elmondta, nem voltak biztosak abban, hogy ilyen jól fog fogyni a fizikai hanghordozó, de minden jel szerint bőven felketi a hallgatók érdeklődését a cd-formátum is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?