Ukrajnában ismét több mint 12 ezer új beteget regisztráltak

koronavírus Ukrajna

Ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre megint több mint 12 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, az egészségügyi miniszter közben kijelentette, hogy nem javasolja a hétvégi zárlat meghosszabbítását.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 12 498 esettel 745 123-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 221 áldozattal 12 548-ra. Eddig 355 172-en gyógyultak meg, viszont az aktív betegek száma 377 403-ra emelkedett. A legtöbb új beteget, csaknem 1800-at ismét az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel előző nap, velük az eddig igazolt fertőzöttek száma Kijevben meghaladta a 72 ezret, az elhunytaké pedig 31 új áldozattal 1323-ra nőtt.

Az elmúlt napon 1470 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy hétfő esti tévéműsorban közölte, hogy nem fogja javasolni a kormánynak a három hete működő, úgynevezett hétvégi karantén meghosszabbítását decemberre. A kabinet november 11-i határozatával egyelőre november végéig bevezetett szabályozás értelmében szombaton és vasárnap az élelmiszerboltokon, a gyógyszertárakon és a közösségi közlekedéseken kívül semmi sem működhetett. A tárcavezető szerint a korlátozás ugyan hozott eredményt, de nem tartották be teljes mértékben.

Szigorúbb korlátozások bevezetéséről több forrás szerint várhatóan szerdán hoz döntést a kormány. Több lehetőség is felvetődött: az egyik szerint december 24. és január 15. között vezetnének be valamilyen zárlatot, de nem ismert még az sem, hogy ez kiterjedhet-e a közösségi közlekedés korlátozására – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter mindazonáltal egy keddi tévéműsorban cáfolta, hogy a közösségi közlekedés korlátozása most napirenden lenne.

Közben kedden ismét egyéni vállalkozók kezdtek tüntetést Kijevben, a parlament előtt azért, hogy halasszák el számukra a pénztárgépek használatának kötelezővé tételét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?