Még tart a főügyész-lottó

főügyészség
Pozsony |

Hétfőn este a főügyészválasztás újbóli elhalasztása is terítékre került, a versenyben lévő jelöltek nem egyformán esélyesek a posztra. 

A koalíciós tanács hétfőn este öt órakor Boris Kollár (Sme rodina) házában ült össze, hogy megállapodjanak egy közös jelöltben. A négy kormánypárt azonban saját erejének fitogtatására használja fel a főügyészválasztást, így tegnapi lapzártánkkor még nem sikerült közös koalíciós jelöltet találniuk.

A főügyész tisztségével kapcsolatban Mészáros Lajos korábbi alkotmánybíró, aki jelenleg Zuzana Čaputová államfő megbízottja a bírói tanácsban, lapunknak elmondta, az a legfontosabb, hogy egy olyan személy töltse be a posztot, akiben bíznak az emberek és a munkatársai is elfogadják őt. Szerinte a jelöltek nyilvános meghallgatása is a bizalom helyreállítását segítette. A pozícióért induló hét személyről úgy vélekedik, szerinte mindannyian jó jelöltek. „Szakmai és erkölcsi kvalitásaikat nem is lehet összehasonlítani az elődjeikével, főleg úgy, hogy tudjuk, az utóbbiak mi mindent követhettek el” – mondta. Mészáros lapunknak az egyes jelöltek esélyeiről is beszélt.

Az egyetlen kívülálló

Juraj Kliment idén áprilistól a Legfelső Bírói Tanácsban is dolgozik. Bíróként közéletileg fontos ügyeket is tárgyalt. Ő az egyetlen, aki jelenleg nem ügyész és így pályázik a főügyészi posztra. Ezt az új kormány által átültetett törvénymódosítás teszi lehetővé. Mészáros elmondta, Klimentről az a hír járja, hogy a miniszterelnök, Igor Matovič (OĽaNO) jelöltje lehet.

A korábbi alkotmánybíró arról beszélt, nem elvetendő az az elképzelés, hogy az ügyészséget egy annak rendszerén kívülről érkező személy tegye rendbe. Klimentről ugyanakkor közismert tény, hogy közösen írt könyvet a Cervanová-ügyről Peter Tóthtal, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner jobbkezével. Kliment ugyanis részt vett a Cervanová-ügy vádlottjainak elítélésében. A könyvet akkor írták, amikor már Tóthról, aki egy ideig a titkosszolgálat vezetője is volt, tudható volt, hogy tudatosan manipulálja a nyilvánosságot. Ezt a nyilvános meghallgatás során is a szemére vetették. Mészáros szerint mindez nagyban csökkenti a megválasztásának esélyeit.

A visszatérő

A főügyészi tisztségért most újra versenybe szállt Jozef Čentéš, akit 2011-ben a Radičová-kormány idején a parlament egyszer már megválasztott, de az akkori államfő, Ivan Gašparovič nem nevezte ki. Akkor az elhúzódó főügyészválasztás a kormány létét fenyegető politikai üggyé dagadt, amelynek végén a Radičová-kabinetet váltó Smer-kormány végül Jaromír Čižnárt nevezte ki a tisztségbe. Čentéš 1967-ben Nyitrán született, ugyancsak a Comenius Egyetem Jogi Karán végzett.

A fővárosban dolgozott ügyészként, majd egy nemzetközi kitekintést követően 2004-ben főügyészhelyettes lett. Jelentős az oktatói tevékenysége, egyetemi professzorként a Comenius Egyetem Jogi Karának Büntetőjogi, Kriminológiai és Kriminalisztikai Tanszékén tanít. Mészáros szerint Čentéš számára éppen a professzorsága lehet hátrány, hiszen a nyilvános meghallgatás során hiányzott belőle az a határozottság, amit elvárnak tőle. A korábbi alkotmánybíró szerint ezért nem biztos, hogy benne van a három legesélyesebb jelölt között. "Ha az igazságnak kellene érvényesülnie, Čentésnek kellene, hogy legyen esélye, hiszen hét évvel ezelőtt őt már főügyésszé választották, de kinevezését Gašparovič alkotmányellenesen meghiúsította" - tette hozzá. Szerinte azonban az esélyeit az is rontja, amit a meghallgatás során felróttak neki, hogy a Főügyészségen töltött évei alatt hallgatott mindazokról a helytelen dolgokról, amelyek az intézményben zajlottak és amelyek a Kuciak-gyilkosság után a felszínre kerültek.

A „fanatikus ügyész”

Ján Šanta főügyészjelölt Szinnán (Snina) született 1967-ben. 1990-ben Kassán szerzett jogi diplomát, később a Comenius Egyetem Jogi Karán doktorált. Homonnán, Kassán és Eperjesen dolgozott ügyészként, majd 2004-ben a Speciális Ügyészség munkatársa lett. Több felsőoktatási intézményben is tanít. Ügyészként ő viszi a Markíza Televízióra kiállított több millió euró értékű, a vád szerint hamis váltók ügyét, amelyben a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marian Kočner és Pavol Rusko korábbi miniszter is vádlottként szerepel.

Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő javasolta őt főügyészjelöltnek. Mészáros Šantáról elmondta, egész életében a legnagyobb ügyekkel foglalkozott, a tudása nagyon gyakorlati. „Hihetetlen tudása és tapasztalata van” – mondta Mészáros, és hozzátette, hogy Šanta nemcsak magukat az intézményeket, hanem azok értelmét és célját is jól ismeri. „Úgymond egy fanatikus ügyész” – mondta azzal, hogy Šanta a fontos ügyek tárgyalásakor a sajtóval is kommunikált. „Mindenképpen az esélyes első három között lehet” – tette hozzá a korábbi alkotmánybíró.

A legfiatalabb

A viszonylag fiatal, mindössze 44 éves Tomáš Honz a Comenius Egyetem Jogi Karán végzett, 2000-től dolgozik ügyészként, elsősorban a fővárosban, de Malackán is tevékenykedett. 2013-ban lett a Speciális Ügyészség munkatársa, ahol 2017 óta a szélsőséges bűncselekmények felderítésével foglalkozik. Többek közt vádemelési javaslatot tett Robert Fico, a Smer elnöke ellen, mert az egyetértett Milan Mazurek (ĽSNS) szélsőjobboldali parlamenti képviselő rasszista kijelentéseivel.

Ez utóbbiért Honz a dezinformációs portálok kedvelt célpontjává vált. Mészáros szerint a szélsőséges bűncselekmények felderítése terén nagyon jó munkát végzett. A korábbi alkotmánybíró arra emlékeztetett, hogy Fico említett ügyével kapcsolatban Dušan Kováčik speciális ügyész állította le Honz munkáját. Kováčik egyébként azóta bűnszervezettel való együttműködés gyanúja miatt vizsgálati fogságban van. Mészáros szerint Honz Ficóval szembeni lépése a bátorságát tanúsítja. „A három legesélyesebb jelölt között lehet” – tette hozzá, azzal, hogy a fiatalsága azonban hátrányt jelenthet számára.

Problémás kapcsolatok

Az ötvenéves Maroš Žilinka Pozsonyban, a Comenius Egyetem Jogi Karán szerzett diplomát, jogászi pályája 1993-ban a nagyszombati ügyészségen indult, később Pöstyénben, majd 2005-től a Speciális Ügyészségen dolgozott. A 2010 és 2012 között, a Radičová-kormány idején, Daniel Lipšic (akkor KDH) minisztersége alatt belügyi államtitkár volt. A kabinet 2012-es bukása után visszatért az ügyészi hivatáshoz. A Kuciak-gyilkosság végrehajtóinak őrizetbe vétele után kiderült, hogy az ő meggyilkolása is tervben volt. Andruskó Zoltán, akit az újságíró-gyilkosság miatt a bíróság 15 évre ítélt, azt vallotta, hogy Žilinka meggyilkolását Ján Kuciak kivégzéséhez hasonlóan Marián Kočner rendelte meg.

Mészáros szerint Žilinka személyével kapcsolatban azt lehet kifogásolni, hogy jó barátságot ápol Michal Gučík vállalkozóval, a TA3 hírtelevízió korábbi igazgatójával, aki pedig szoros kapcsolatban van Ivan Kmotrík Smer-közeli üzletemberrel. „Emiatt könnyen meglehet, hogy ő sem kerül be a legesélyesebb három jelölt közé” – mondta Mészáros. Hozzátette, bár Žilinkát a Sme rodina kormánypárt jelölte, de elképzelhető, hogy az ellenzéknek is megfelelő személy lenne.

Aki egy ideig ellenállt 

A főügyészi tisztségért ugyancsak versenybe száll az alsókubíni származású Ján Hrivnák. A hatvanadik életévében járó ügyész Kassán szerzett jogi diplomát, ügyész pályája még 1984-ben indult, 2004-ig a katonai ügyészségen dolgozott, majd a Speciális Ügyészség munkatársa lett. Több közismert ügyben folytatott eljárást is felügyelt, így például Juhász Milán ógyallai városi rendőr ügyében ő képviselte a vádat.

Juhász egy roma család három tagját agyonlőtte, további kettőt pedig megsebesített. Mészáros arra emlékeztetett, hogy Hrivnák ellenállt, amikor a felettesei olyan döntéseket hoztak, amelyek számára nem voltak elfogadhatóak. Ezért fegyelmi eljárást is indítottak ellene. Hrivnák később inkább Besztercebányán dolgozott ügyészként. „Neki van némi esélye arra, hogy megválasszák” – mondta a korábbi alkotmánybíró.

Elbaltázott meghallgatás

A főügyészi tisztségért induló egyik jelölt, Rastislav Remeta Bártfán született, később a Comenius Egyetem Jogi Karán végzett. 1998-tól dolgozott a Zólyomi, majd a Besztercebányai Járási Ügyészségen, majd a Besztercebányai Kerületi Ügyészség munkatársa volt.

A Főügyészség speciális esetek, így például a Mikuláš Černák és Branislav Adamčo maffiafőnök elleni vizsgálat felügyeletével bízta őt meg. Az ügyészség etikai bizottságának elnöke. Mészáros Remetáról elmondta, ugyan jó ügyész, de a nyilvános meghallgatáson nem szerepelt olyan jól. „Valószínűsítem, hogy nem lesz a három legesélyesebb jelölt között” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?