Dakar: Svitko javítana legutóbbi helyezésén

svitko

A koronavírus-járvány ellenére januárban ismét megrendezik a Dakar-ralit, a versenyt ezúttal is Szaúd-Arábia látja vendégül. Štefan Svitko ismét egy 450-es KTM-mel vág neki a ralinak, és célja, hogy javítson az idén januárban elért 11. helyezésén.

Sokáig kérdéses volt, hogy megrendezik-e a Dakart, de szorgalmasan készültem az egész év folyamán, nem becsültem alá a helyzet komolyságát. Augusztusban volt egy balesetem, ami miatt hat hétig nem ülhettem motorra, de ezt leszámítva nem volt semmi gond. Készen állok fizikailag és mentálisan is, akár már holnap elindulnékˮ – mondta a motorját bemutató sajtótájékoztató kezdetén Svitko.

A 450-es KTM ugyanaz a modell, amivel Svitko tavaly és tavalyelőtt versenyzett. A motoron csak minimális fejlesztéseket hajtottak végre, mint például az új tömítések, amiket Svitko karrierje során először egy szlovák cég biztosított a versenyző számára.
 

A csapat

Svitko fő segítője immár hagyományosan Zlatko Novosád szerelő lesz. „Gyakorlatilag harmadik éve ugyanaz a motor, tehát mondhatjuk, hogy ez egy kipróbált jármű. Ugyanakkor volt néhány hiányossága a legutóbbi Dakaron, amiken, úgy érzem, sikerült javítaniˮ – mondta Novosád.

Novosád mellett egy új arc is feltűnik a Slovnaft Rally Teamben, a szlovák motoros versenymenedzsere ezúttal Daniela Ozanová lesz, aki más csapatokkal korábban már két Dakar-ralin is részt vett. Svitko elmondása szerint 2017-ben, amikor a kizárás veszélye fenyegette, az ő alapos szabályismeretének és intézkedésének köszönhetően maradhatott végig versenyben. „Daniela profi segítség a számunkra, akinek jó kapcsolatai vannak. A csapatunk mindegyik posztján tapasztalt szakembert találniˮ – mondta segítőiről Svitko.
 

Légzsák és sebességhatár

A januári versenyen több újdonságot is bevezetnek a szervezők: a szabályok értelmében a gumikat ezúttal csak kétnaponta lehet cserélni, ami Svitko szerint nem annyira biztonságos, de mivel mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, így nem különösebben foglalkozik vele. Hasonlóan furcsának találja a szabálymódosítást Novosád is.

További újítás, hogy a motorosoknak láthatósági mellénnyel is rendelkezniük kell, valamint hogy légzsákkal is fel lesznek szerelve a motorok. Utóbbi szabály valószínűleg a januárban verseny közben elhunyt két motoros, Paulo Goncalves és Edwin Straver tragédiájára reflektál. Emellett a versenyzőknek kötelező lesz elsősegélynyújtási tanfolyamot is abszolválniuk. Svitko véleménye szerint még egy, ugyancsak ellentmondásos és meglepő újítás is akad: a rali szervezői a kritikus, legveszélyesebb szakaszokon idén 90 km/h-s sebességkorlátozást vezetnek be. „Az is érdekes eseteket idézhet elő, hogy ezúttal tilos lesz a motor javítása tankolás közben. Tehát ha csak szemmel végigvizsgálom a motor állapotát, már könnyen büntetést kaphatok érte. A szabályokat azonban tiszteletben fogom tartani, a versenyre és a jó eredményre fogok fókuszálniˮ – tette hozzá Svitko.


A felkészülés vége

A Dakar-rali 2020. január 3-án kezdődik a Szaúd-Arábiai Dzsiddában, és ott is fejeződik be tizenkét nappal később. Svitko elmondta, remek felkészülésen van túl, de az igazi főpróba decemberben vár rá. „December 6-án indulok Dubajba, ahol terepen fogok készülni a versenyre. Jelenleg is nagyon sokan ott tartózkodnak és gyakorolnak a mezőnyből, mivel a koronavírus-járvány közepette jelenleg Dubaj az egyik legkönnyebben elérhető cél, csak egy negatív koronavírustesztre van szükség. Tudok róla, hogy többen Marokkóba tervezték a felkészülést, de végül nem jött össze nekik. Remélem, a mi felkészülésünkkel nem lesz baj, a repjegy és szállás már le van foglalva. Dubajban egy egynapos verseny jelenti majd az igazi főpróbát számomra a Dakar előtt.ˮ

Svitko elmondta azt is, hogy ami a versenyre való kiutazást illetti, még nem biztos az időpontban. „Jelen állás szerint úgy tűnik, Szaúd-Arábiában két nap karantén vár ránk az érkezésünk után. Legkorábban december 27-én, legkésőbb 29-én indulnánk. A rali összes szlovák és cseh résztvevője egy közös különgéppel utazik Pozsonyból a verseny helyszínére.ˮ

Svitko végül az esélyeiről is beszélt – bár konkrét helyezést nem tűzött ki célul, de komoly elvárásai vannak magával szemben. „Tavaly a 11. helyen végeztem, idén ezen megpróbálok javítani. Ezúttal is a riválisaim között lesznek a világ legjobbjai, de mindenkinek meg kell majd birkóznia majd a körülményekkel és az új szabályokkal egyaránt.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?