Visszanyerte régi fényét a Jókai-filagória

Komárom
Komárom |

A komáromi művelődés szerelmesei egy régi-új helyszínen adózhatnak a város talán legnagyobb szülöttje, Jókai Mór emléke előtt. A filagória avatásán egyúttal köszöntötték a 20 éve újjáalakult Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületet (JKME).

Szűk körben tartott avatóünnepség keretében adták át a komáromi Erzsébet-szigeten található felújított Jókai-filagóriát. A történeti kutatásokból tudható, hogy az író maga is szívesen tartózkodott a helyszínen, ugyanis nem messze a filagóriától volt a Jókai család kertje. Magát a filagóriát már a halála után hozták létre, ez volt az íróhoz köthető első komáromi emlékhely.

Komárom

Hosszú ideig elhanyagolt volt a helyszín. 2010-ben az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás átfestette a filagóriát, akkor kapott némi színt, viszont újra ráfért a festés, a növényzet meg szétnyomott itt mindent. Szerettük volna olyan állapotba visszaállítani, ami méltó Jókaihoz és az itteni hagyományokhoz, s hogy egy olyan pihenőhely legyen turista zarándokhelyként, ahova sokan eljöhetnek a jövőben“ – mondta az avatón Keszegh Béla komáromi polgármester. A helytörténeti munkákra alapozva elmondta, az eredetileg 1913-ban átadott négyoszlopos kupolához hasonló építményt látott olaszországi útja során a helyszín akkori tulajdonosa, Beöthy Zsolt, majd Jókai emléke előtt akart tisztelegni egy hasonló filagória felépítésével Komáromban. Az eredeti, gipszből készült mellszobor Zala György alkotása volt, amely az időjárási viszontagságok miatt tönkrement, majd a Duna Menti Múzeumba került, ahol most is megtalálható. Felmerült, hogy most ez kerül vissza a szigetre, ugyanakkor végül Berecz Gyula az 1925-ös Jókai centenáriumra készített bronz mellszobrát helyezték el a filagória központjában Csütörtöki András restaurátor javaslatára. A polgármester felidézte, hogy a vendégek a 1913-as avatáson az író balatonfüredi villájától származó rózsaszirmokat hoztak, azokat szórták szét a filagória előtt. Most ezt a hangulatot akarták megidézni, ugyanis a jelenlevők egy kosár rózsaszirmot hintettek el a mellszobor körül.

Az önkormányzat állta a felújítás költségeit, amely csaknem 5000 euróba került. A jövőben szeretnék esti világítással ellátni az emlékhelyet, valamint 2021-ben restaurátorok segítségével a kupolarészt javítanák meg. A helyszín a város tulajdonában van, s szabadon hozzáférhető, bárki könnyedén megtalálhatja a Platánfa soron végighaladva.

Nagyon készültünk a 20 éves évfordulóra. Sajnos a rendezvények közül csak a Magyar Széppróza Napja valósult meg februárban, amikor Jókai születésnapjára emlékeztünk, után meghiúsult az összes eseményünk“ – mondta Keszegh Margit, a jubiláló JKME elnöke, majd hozzátette, most készül a saját történetüket bemutató kiállításuk a Duna Menti Múzeumban, amit december közepén nyitnak majd meg. Több évfordulót is megemlített a mai nap kapcsán, például a Kultúrpalotánál található Jókai-szobrot 1937. november 28-án avatták fel, valamint 2011-ben ezen a napon hunyt el Szénássy Zoltán pedagógus, helytörténész, akinek a vezetésével 20 évvel ezelőtt újraalakult a JKME.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?