Gröhling: Nem tudjuk megoldani az egész országban az iskolások tesztelését

Branislav Gröhling

Nem tudjuk országosan tesztelni az iskolásokat. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének (ZMOS) képviselőivel folytatott pénteki találkozó után azt mondta, inkább a helyi tesztelés lehet a megoldás.

Lukáš Baňacký, Pozsony Lamač városrészének polgármestere, a ZMOS képviselője elmondta, az oktatási minisztériummal közösen keresik a megoldást a tesztelésre, illetve az alapiskolák felső tagozata és a szakközépiskolák megnyitására. Baňacký elmondta, ha minden feltétel teljesül, december 8-án kezdődhet a munka.

A miniszter elmondta, tárgyalnak az illetékes szervezetekkel és keresik a megoldásokat. „Számos technikai problémát kell megoldani” - mondta. Keresik a választ arra a kérdésre is, mi legyen azokkal az iskolásokkal, akiknek a szülei nem akarják, hogy teszteljék a gyereküket. Gröhling úgy véli, hétfőig (november 30.) mindent tisztázni kell, hogy az iskolák újranyitásának tervét bemutathassák a központi válságstábnak. „Ezt követően dönt a válságstáb. Ha szükséges, javasolni fogom azt a jelzőrendszert, amely alapján az előző időszakban működtünk" - mondta Gröhling. A miniszter pénteken megjegyezte, még tárgyalnak az iskolafenntartókkal, és igyekeznek megtudni, milyen állásponton vannak az iskolák és a szülők.

Baňacký elmondta, a fenntartókkal közösen keresik annak lehetőségeit, hogy megnyithassák az iskolákat.

Az oktatási miniszter feladatul kapta a központi válságstábtól, hétfőig (november 30.) találjon megoldást arra, hogy újra iskolába járhassanak a gyerekek. Igor Matovič (OĽANO) szerint ehhez szükség van a diákok és a szülők rendszeres tesztelésére.

A felső tagozatos alapiskolások október 26-tól online formában tanulnak. A középiskolákban is távoktatás van. Az egyetemeken a téli szemeszter végéig folyik online az oktatás. Csak az óvodákba és az alapiskolák alsó tagozatára járnak a gyerekek. A szociálisan hátrányos helyzetű tanulók kis iskolába járnak, de legfeljebb öt fős csoportokban tanulhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?