Népszámlálás: A minisztérium támogatja a kisebbségek körében folytatandó kampányt

népszámlálás illusztráció

A nemzetiségi hovatartozásról és az anyanyelvhasználatról szóló nyilatkozat fontos alapja a politikai döntéshozatalnak, beleértve a kultúra területét is. Ezért a 2021-es népszámlálással kapcsolatos tájékoztatás prioritást élvez a kisebbségi kormánymegbízott irodája, a Kisebbségi Kulturális Alap (Fond na podporu kultúry národnostných menšín – FPKNM, KKA) és a kulturális minisztérium részéről is. Ebben egyetértettek pénteki ülésükön az intézmények képviselői.

Molnár Norbert, a KKA igazgatója arról tájékoztatta az ülés résztvevőit, hogy az alap igazgatótanácsa a 2021-re szóló pályázati felhívások kiírásánál prioritásként határozta meg a népszámlálás népszerűsítését és az ezzel, valamint a nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos tájékoztatást.

Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos üdvözölte a döntést, és hangsúlyozta, fontos, hogy a lehető legjobb feltételek között bonyolítsák le a népszámlálást. „Meggyőződésem, hogy az információs kampány csak a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek aktív részvételével lehet sikeres" - mondta.

A kormányprogram értelmében a kulturális minisztérium szorgalmazza, hogy a lehető legpontosabb adatokat gyűjtsék össze. A koalíciós partnerek elkötelezték magukat, hogy lehetőséget teremtsenek a nemzeti kisebbségek számára kultúrájuk, nyelvük és hagyományaik megőrzésére. „A népszámlálás eredményei közvetlen hatással lesznek a támogatási rendszerre az elkövetkező években. Ezért mindannyiunk feladata, hogy a lakosságot a lehető legmagasabb szinten tájékoztassuk a népszámlálásról" - mondta Zuzana Kumanová, a minisztérium államtitkára.

Szlovákiában tízévente tartanak népszámlálást, 2021-ben először elektronikus formában. A rendszer egyszerűbb lesz, mint 2011-ben, csak 14 kérdésből áll a kérdőív. Az eredményeket legkésőbb 2022. január 1-jéig közzéteszi a Statisztikai Hivatal (Štatistický úrad SR).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?