Mikor indul újra a turizmus? Mikor utazhatunk, repülhetünk?

*

Teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy idén már csak nagyon kevés embernek adatik meg az a lehetőség, hogy útra keljen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy fel kell hagynunk álmainkkal, utazási terveinkkel, hiszen 2021-ben már minden bizonnyal visszatérnek a lehetőségek, és az előrejelzések szerint a korábbinál olcsóbbak is lesznek a nyaralások, kirándulások.
 

Mi marad erre az évre?
Nem mindenkinek kell lemondania az idei utazásokról. Mint ahogyan korábban is írtuk már, van néhány ország, amely továbbra is korlátlan beutazást tesz lehetővé, az érkező turistáknak nem kell sem tesztet felmutatniuk, és karanténba se zárják őket. (Igaz, a legtöbb országban elvárják, hogy legyen biztosításunk, és az tartalmazza az esetleges koronavírus-fertőzéssel összefüggő kiadások fedezését is.) Sőt, az árak is rendkívül kedvezőek, így aki mindenképpen máshol szeretné kipihenni az idei év lelki és fizikai fáradtságait, annak érdemes megnézni az ajánlatokat. Akár 1000 euró alatti áron is tudunk foglalni all inclusive nyaralást – egy négy- vagy ötcsillagos hotelben. Melyek azok az országok, amelyek a járványhelyzet ellenére is várják a turistákat? Mexikó, a Dominikai Köztársaság, Tanzánia (Zanzibár), Törökország, Brazília, Kuba, Costa Rica. Vannak olyan célállomások, amelyek 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírustesztet kérnek a belépésnél – ilyen pl. az Egyesült Arab Emírségek, a Maldív-szigetek stb. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bár a kiutazáskor nem kell karantén, hazaérkezéskor ezt nem ússza meg az, aki egzotikus tengerpartról térne vissza. Kivételt az jelenthet, ha valaki az előző három hónapban már átesett a fertőzésen, és erről orvosi igazolást tud felmutatni – ez a szabály a hírek szerint a napokban jelenhet meg a szlovákiai hatóság hirdetményében.

Eltűnik a karantén?
Egyelőre nem lehet semmi biztosat mondani azzal kapcsolatban, meddig és milyen formában maradnak érvényben a karanténszabályok, az egyes országok mikor kezdik el a lazítást. Annyi bizonyos, hogy idén ez már nem nagyon fog megtörténni, az első érdemi lazításra várhatóan a jövő évig – optimális esetben januárig – kell várnunk, azt követően fokozatosan enyhülhetnek a szabályok. Előbb az unión belül – ahogy ezt az Európai Parlament is szorgalmazza –, majd a világ többi országában is. Elképzelhető, hogy a határokon is bevezetik az antigénteszteket, vagy megvalósul a Covid-pass elképzelés, amely jelentősen fellendítheti a turizmust, ezzel újra megjelenhetnek a turisták a síparadicsomokban, a tengerpartokon, a repülőtereken, a hotelekben. Amint egyre közelebb kerülünk a vakcina megjelenéséhez – egyes hírek szerint már decemberben megkezdődhetnek az oltások, még ha csak korlátozott számban is –, úgy egyre biztosabb, hogy fokozatosan megszüntetik a korlátozásokat. Szakemberek szerint akár már a tavaszi hónapokban visszatérhetünk a járvány előtti laza utazási szabályokhoz, azzal, hogy a biztonsági intézkedések – maszk, fertőtlenítés, távolságtartás stb. – jövőre még  velünk maradnak.

Téli utazások
A téli szezon hagyományosan novemberben indul a hazai és a közeli síterepeken, ez idén csúszhat, a valódi nyitásra még várni kell. Bár a szlovákiai síparadicsomok már elkezdték árusítani a bérleteket, a kormányfő már jelezte, egyelőre ne is álmodjanak a nyitásról. Azaz aki síelni szeretne, akár hazánkban, akár a szomszédos Ausztriában, annak valószínűleg még legalább januárig várnia kell. A téli szezon várhatóan nem marad el, csak rövidebb lesz, és a helyszínen is számítani kell korlátozásokra, biztonsági szabályokra.

Akciós repülőjegyek 2021-re
Ha Európán belül, vagy akár távoli, egzotikus célállomásokra utaznánk a jövő év első hónapjaiban, akkor nem kell attól tartanunk, hogy csak drágán tudunk jegyet foglalni (lásd táblázatunkat). A légitársaságok minden bizonnyal a következő hónapokban is akciós árakon kínálják a jegyeket, az év első felében nem kell számítani jegyáremelésre. Így akár már most is foglalhatunk jegyet egy városlátogatásra, tengerparti üdülésre – hiszen a rugalmasság miatt továbbra is ingyen módosíthatjuk az utazás dátumát.

Mikor indul újra a turizmus?
Erre a kérdésre még senki sem tud válaszolni, így legfeljebb csak jóslatokba bocsátkozhatunk. Ám a nyári tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy ha újra szabad lesz utazni, eltűnnek a korlátozások, akkor akár már a nyári szezonban visszatérhetnek a turisták, igaz, még nem olyan mennyiségben, mint a járvány előtt. Annyi bizonyos, hogy a visszakapott szabadság újra utazásra csábítja azokat, akik a járvány miatt idén nem tudtak nyaralni, repülni, utazni. Izgalmas, remélhetőleg utazási élményekben gazdag év áll előttünk… 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?