Februártól jócskán drágul a cigaretta

cigi
Pozsony |

A parlament sem kegyelmezett meg a dohányzókon. A képviselők elfogadták a pénzügyminisztérium javaslatát, a dohánytermékek ára így már jövő tavasztól megugrik, és ez még csak a kezdet.

Az állam jövőre az eddigieknél is nagyobb adót vet ki a dohányipari termékekre, ami az árakon is meglátszik. A jövedéki adóról szóló, már a parlament által is elfogadott jogszabály szerint a cigaretta dobozonkénti ára, amely jelenleg átlagosan nagyjából 3,20-3,30 euró körül mozog, jövő februártól 40 centtel nő. A drágulást követően így nagyjából 3,70 euró körül mozoghat majd az átlagár. És ezzel még nincs vége, hiszen a most elfogadott szabályok szerint a cigaretta dobozonkénti ára 2022 és 2023 februárjától is további 20-20 centtel nő.

Hasonló drágulás várható a dohány esetében is, és nem kímélik a füstmentes dohánytermékek kedvelőit sem. Ez utóbbiak esetében jelenleg alacsonyabb az adóteher, mint a cigarettáknál, jövő februártól azonban 72 százalékkal, egy évvel később 21, 2023 februárjától pedig további 17 százalékkal növelik a füstmentes dohánytermékek jövedéki adóját. Euróban számolva emiatt nagyjából a cigarettához hasonló mértékű, vagyis három év alatt 80 centes drágulásra kell felkészülni ezek esetében is. Eduard Heger pénzügyminiszter szerint az említett adóemeléseknek köszönhetően az állam már jövőre 102 millió eurós többletbevételre számíthat a dohánytermékek jövedéki adójából, 2022-re pedig ez 187, 2023-ra pedig 253,5 millió euróra nőhet.

A most elfogadott szabályok azonban nem jelentik azt, hogy jövő február elsejétől már csak a megemelt áron juthatunk hozzá a cigarettához. A kereskedők várhatóan ezúttal is előre bespájzolnak az alacsonyabb adótartalmú cigarettából, ezeken ugyanis az adóemelést követő két hónapban még túladhatnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy jövő március végéig még az olcsóbb cigarettával is találkozhatunk az üzletekben. A füstmentes dohánytermékek esetében ugyanerre három, a dohány esetében pedig hat hónapos átmeneti időszak vonatkozik. A szivarok és szivarkák jövedéki adója jövőre és 2022-ben sem nő, 2023-tól azonban ezek adóterhelését is a dohány jövőre érvényes adószintjére emelik. A szivarok és szivarkák esetében a fent említett átmeneti időszak 22 hónapig tart majd.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?