Rosszul lett a tesztelésen

Dunaszerdahely
Nádszeg |

Közel hatszáz tesztet végeztek el Nádszegen a hétvégi tesztelésen. A helyiek közel 13 százaléka vett részt a mintavételen, de több, főként csallóközi településről is jöttek érdeklődők.

Problémamentes volt a hétvégi tesztelés. Nádszeg egyike volt azoknak a településeknek, ahol a legutóbbi tesztelés során a mintavételek több mint 1 százaléka végződött pozitív eredménnyel, ezért meg kellett ismételni a tesztelést. Kacz Éva polgármester elmondta, legutóbb is érkeztek más településekről a mintavételre, de az ő eredményük nem befolyásolta azt, hogy szükség lesz-e a következő körre.

„A mostani tesztelésen főleg a Csallóközből érkeztek, Vásárútról, Ekecsről, Nyárasdról és Dunaszerdahelyről, illetve Pozsonyból is. Az egyetlen probléma az volt, hogy egy hölgy összeesett a mintavételen, mentőt kellett hívni. Van valamilyen betegsége, amiatt lett rosszul. El is mondta, hogy azért jött ezen a hétvégén, amikor nincsenek sokan, hogy kipróbálja, mennyire fogja bírni a mintavételt, mert attól tart, rosszul lesz, ami sajnos be is következett, de szerencsére semmilyen komolyabb baj nem történt” – fejtette ki a polgármester.

A két nap alatt összesen 591-en teszteltették magukat, közülük 467-en helyiek, 124-en más település lakosai. A nádszegi lakosok 12,8 százaléka vett részt a tesztelésen. Összesen 11 mintavétel zárult pozitív eredménnyel. A polgármestertől megtudtuk, jelenleg nincs sok fertőzött a faluban, minden intézmény az ősszel bevezetett módosítások alapján működik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?