Matovič azzal fenyegetőzik, hogy kilép a kormánykoalícióból

Igor Matovič
Pozsony |

Ha valamelyik koalíciós párt megegyezne az ellenzékkel, és közösen választanának főügyész-jelöltet, az OĽaNO kilépne a koalícióból. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő így reagált arra a kérdésre, hogy mit tenne az általa vezetett mozgalom, ha a jelöltet az ellenzék egy részének támogatásával választanák meg.

„Még a meghallgatások előtt a fülembe jutott, hogy egyes pártok megállapodást kötöttek a maffiával, az egyikkel vagy a másikkal. Ha valami ilyesmi történik, az OĽaNO kilép a koalícióból, és vége” – jelentette ki Matovič. A kormányfő nem árulta el, hogy mely pártokról van szó. Az OĽaNO a legnagyobb kormánypárt. Távozása esetén a koalíció elveszítené a többségét a parlamentben. A miniszterelnök lemondása egyben a kormány bukását is jelentené.

Az OĽaNO frakciója szemében az egyedüli lehetőség a főügyész-választást megelőző koalíciós megegyezés, jelentette ki Michal Šipoš frakcióelnök, aki szerint a Smer, a Hlas és az ĽSNS ellenzéki pártok alkalmatlanok arra, hogy megfelelő jelöltet válasszanak. „A jelenlegi ellenzék, az ún. Smerohlas képviselői a két előző főügyész, Dobroslav Trnka és Jaromír Čižnár jelölésével bebizonyították, hogy teljes mértékben alkalmatlanok arra, hogy eldöntsék, ki a legmegfelelőbb jelölt erre a rendkívül fontos pozícióra. Ugyanez a helyzet az ĽSNS több képviselőjével is, akik ellen büntetőeljárás indult, vagy akiket már el is ítéltek súlyos bűncselekmények miatt” – fejtette ki Šipoš.

A koalíció egyelőre nem egyezett meg egy közös főügyész-jelöltben. Veronika Remišová beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszter és a Za ľudí elnöke korábban kijelentette: senki sem akarja, hogy a főügyészt az ellenzék válassza meg, hiszen annak korábbi botrányait állítása szerint évekig eltussolták, és ebben a rendőrség vezetői mellett a speciális ügyész is részt vett. Remišová szerint az ellenzék attól fél, hogy a Főügyészség élére egy olyan tisztességes és elszánt ember fog kerülni, aki többé nem fogja a szőnyeg alá söpörni a kényes politikai ügyeket.

Remišová azt is leszögezte, hogy a Za ľudí a főügyész-választással összefüggésben soha nem kommunikált és nem is fog kommunikálni az ellenzékkel, mivel szerinte ők a felelősek az igazságszolgáltatás torzulásáért. Hozzátette: a pártja indítványozott egy rendkívüli koalíciós ülést, melyre előreláthatólag a jelöltválasztás előtt kerül majd sor.

Juraj Šeliga, a parlament és a Za ľudí alelnöke a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy egyes főügyész-jelöltek különféle pártoktól kértek támogatást, ellenzékiektől is. Hozzátette: ha bebizonyosodna, hogy valamelyik koalíciós párt az ellenzékkel szövetkezett egy jelölt megválasztása érdekében, az szerinte is elegendő indok lenne arra, hogy véget érjen a koalíció. Šeliga rámutatott: a főügyészé az egyik legerősebb pozíció, hiszen bármikor bárkit szabadlábra helyezhet az előzetes letartóztatásból.

Šeliga hangsúlyozta: a koalíció kötelessége első körben megválasztani a főügyész-jelöltet. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy a választást elhalaszthatják, ha a koalíciónak időre lesz szüksége.

Alojz Baránik, az SaS képviselője és az alkotmányjogi bizottság alelnöke kizárta, hogy az SaS bármilyen megállapodást kötött volna az ellenzékkel, főleg nem olyan kulcsfontosságú ügyben, mint a főügyész-választás. Hangsúlyozta: az SaS tartja magát ahhoz a korábbi kijelentéséhez, hogy nem lép ki a koalícióból.

Boris Kollár, a parlament és a Sme rodina elnöke bízik benne, hogy a koalíciónak sikerül megegyeznie egy közös főügyész-jelöltben. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Sme rodina mozgalom nem engedi, hogy zsarolják.

A parlament várhatóan a november 24-én, kedden kezdődő ülésen fogja megválasztani a főügyész-jelöltet. A javasolt program szerint szerdán kellene erről szavazni, de elképzelhető, hogy el fogják halasztani a szavazást. A főügyészt az államfő nevezi ki.

(Denník N, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?