Damon Hill szerint jár a lovagi cím Lewis Hamiltonnak

Lewis Hamilton

Damon Hill 1996-os Forma-1-es világbajnok szerint az immár hétszeres vb-győztes honfitársa, Lewis Hamilton a pályán és azon kívül mutatott teljesítményéért megérdemli a lovagi címet.

A 35 éves brit az első afroamerikai származású pilóta az F1 történetében, és az idén minden idők legeredményesebb versenyzője lett. Hamilton a népszerűségét kihasználva sokat kampányolt a rasszista előítéletek ellen, valamint az esélyegyenlőség és a környezettudatosság, a fenntarthatóság mellett.

„Mindig is feszegette a határokat, amikor megérkezett az F1-be, de már a gokartos időszakában is, harcolt a fennálló állapotok ellen” – nyilatkozta Damon Hill, aki szerint a lovagi cím elismerése lenne nemcsak Hamilton autóversenyzési tudásának, hanem annak is, hogy megnyitotta a kapukat azok számára, akik nem fehér bőrűek.

„Lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el, és van egy olyan terület, ahova nem juthatsz be a bőrszíned miatt” – jelentette ki a 60 éves ex-versenyző.

Lovagi címet a Forma-1-es versenyzők közül eddig Stirling Moss, Jack Brabham és Jackie Stewart kapott, Hamilton 2008-ban a Brit Birodalom Rendje lovagrend tagja lett.

„A mi sportágunkban ritka a lovagi cím, de az ő esetében ez az esélyegyenlőség, az antirasszizmus és a környezetvédelmi ügyek területén tett erőfeszítéseit is elismerné. Fantasztikus nagykövete ezeknek a témáknak, a lovagi cím birtokában pedig még jobban végezhetné ezt a munkát” – jelentette ki Hill.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?