Remišová: szakértők döntsenek a tesztelés további menetéről

Veronika Remišová

A kormánytagok közötti konfliktusok és a közösségi hálón történő összetűzések nem tesznek jót a kormány iránti bizalomnak és a koronavírus ellen hozott intézkedéseknek – értett egyet Veronika Remišová (Za ľudí) és Juraj Blanár (Smer) az RTVS szombati politikai vitaműsorában.

A műsorban szóba kerültek a november 17-i tüntetések is, melyek Blanár szerint az emberek növekvő elégedetlenségét jelezték a kormánnyal szemben. Remišová szerint a résztvevők veszélyeztették a környezetüket azzal, hogy nem viseltek maszkot, a részvételre felszólító politikusokat felelőtlennek nevezte.

Blanár szerint viszont az embereket meg kell érteni, hiszen haragszanak a kormány intézkedései miatt. Kritizálta Igor Matovič kormányfő és Jaroslav Naď védelmi miniszter kijelentéseit (mindkettő OĽaNO), akik majmoknak és idiótáknak nevezték a résztvevőket. Blanár szerint a kormánynak megértéssel kell fordulnia az emberek felé és a problémákat anélkül kell megoldani, hogy a kormánytagok üzengetnének egymásnak a közösségi hálón.

„A kormánynak tompítania kellene a feszültséget, nem pedig növelnie.“

- ismerte el Veronika Remišová, aki sajnálja, hogy az összetűzések rontják a kormánytagok közötti viszonyt. Ugyanakkor elmondta, hogy az egész világ válságban van, Szlovákia pedig a többi államhoz képest viszontlag jól áll. A Za Ľudí prioritásának azt nevezte meg, hogy a gyerekek minél hamarabb visszatérhessenek az iskolákba.

Blanár kétségbevonta, hogy az országos teszteléseknek volt-e értelme, mondván, hogy a szakemberek is kétségbe vonják az antigénes tesztek megbízhatóságát. Kritizálta azt is, hogy a kormány 16 millió újabb antigénes teszt megvásárlásáról döntött.

Remišová szerint a tesztelés további menetéről a szakembereknek kell dönteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?