MKP-s gazdasági javaslatok

Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke, aki bemutatta a párt javaslatait (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Az MKP egy javaslatcsomagot készített, amely a koronavírus-járvány által sújtott munkaadókat segítené és amelyet a vendéglátóipar, a turizmus, a rendezvényszervezés és a kisipar egy-egy képviselőjével folytatott tárgyalás után alakítottak ki.

A párt azt javasolja, hogy a kormány vegye figyelembe a vállalkozók 2019-es forgalmát és ennek a 80 százalékát támogatásként fizesse ki az érintetteknek. Azt is szeretnék, ha az állam nem az adott munkavállalóra, hanem az egyes munkahelyekre adna támogatást. A párt szerint a vendéglátás és turizmus területén ezen vállalkozások tavalyi forgalmából számított 10 százalékos támogatást szélesebb körre kellene kiterjeszteni, de azon munkavállalókat is juttatásokban kellene részesíteni, akiket nem állandó munkaszerződéssel foglalkoztatnak. A vendéglátásban pedig 10 százalékra kellene csökkenteni az áfát. A kiskereskedők, kisiparosok esetében az állam pedig átvállalhatná a járulékfizetési kötelezettségeket, de általános járulékcsökkentésre is szükség van. Az MKP a javaslatokat továbbítja a kormánynak, de az államháztartási hatásait nem vizsgálták.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?