Az energiacégeknek 400 millióval tartozunk

Sulík
Pozsony |

Az Árszabályozási Hivatal előző vezetésének a hibájából az állam nagyjából 400 millió euróval tartozik a három nagy regionális áramelosztó társaságnak, és még mindig fennáll a veszélye annak, hogy a tartozást az áramszolgáltatók ügyfeleivel fizettetik meg.

Az előző kormányok vezető pártja, a Smer és ennek elnöke, Robert Fico számára presztízskérdésnek számított, hogy szociáldemokrata pártként a lakossági villanyenergia arát a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. Ezzel párhuzamosan azonban busás támogatásokat fogadtak el a megújuló energiaforrásból energiát termelő társaságoknak. Az áramelosztó társaságoknak a piaci árnál jóval drágábban kellett átvenniük az energiát ezektől a cégektől, miközben az állam nem fedezte teljes mértékben az ezzel kapcsolatos kiadásaikat, az áramelosztó társaságokkal szembeni tartozása így 400 millió euróra nőtt.

Az energiaipari szakemberek szerint a háttérben az előző kormányok azon igyekezete húzódik meg, hogy a lakossági villanyáram díjszabását a népszerűségük növelése érdekében igyekeztek a lehető legalacsonyabb szinten tartani. Ezt pedig úgy érték el, hogy az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) előző vezetése rendszeresen alulbecsülte a megújuló energiaforrások arányát, hiszen ha a valós adatokkal számolt volna, akkor a megújuló energiaforrásokra fordított nagyobb támogatásokat kénytelen lett volna beépíteni a fogyasztói árakba, amelyek így nőttek volna. A hatályos szabályok szerint ugyanis a megújuló energiából – naperőműből, szélerőműből, biomasszából, hulladékból – származó villamos energia piaci ár feletti költségeit is a fogyasztókkal fizettetik meg. Ez az áramszolgáltatók ügyfelei által fizetett teljes díj nagyjából 18%-át teszi ki.

A gazdasági miniszter, Richard Sulík eredetileg azzal számolt, hogy már a kormány szerdai ülésén eldöntik, hogyan egyenlítik ki az áramelosztókkal szemben fennálló 400 milliós tartozást.

„Lényegében csak két lehetőség közül választhatunk. Vagy megemeljük az áramszolgáltatók ügyfeleinek az ezzel kapcsolatos díjszabását, vagy a pénzt közvetlenül az államkasszából fizetjük ki”

– mondta el Sulík. A tárcavezető szerint a kormány szerdai ülésén a koalíciós partnerei úgy döntöttek, hogy nem sietik el a dolgot. „Abban a hitben éltem, hogy ezt a témát már megtárgyaltuk a koalíciós tanácson, de úgy tűnik, hogy a koalíciós partnerek nem így gondolják, ezért szerdán nem is tárgyaltunk róla a kormányülésen. Abban egyeztünk meg, hogy a legközelebbi koalíciós tanácson, jövő hétfőn (november 23-án) még egyszer megvitatjuk a lehetőségeket” – tette hozzá a gazdasági miniszter.

A 400 milliós tartozásért Sulík szerint is az előző Fico-kormányokat és az ezekhez közel álló vállalkozói csoportokat terheli a felelősség. „Az energiaiparban ma is a Robert Fico és a Smer mögött álló egyik oligarcha, Jozef Brhel által elkövetett disznóságok árát fizetjük. Ők voltak azok, akik nagyjából tíz évvel ezelőtt őrülten magas díjakat szabtak meg a naperőművek üzemeltetőinek. Most pedig nekünk kell ezzel megbirkóznunk” – vallja Sulík. A tárcavezető egyelőre nem tervezi, hogy jogi útra tereli az ügyet. „Ha erre láttunk volna lehetőséget, már megtettük volna a szükséges lépéseket. Az elmúlt időszakban kirobbant rendőrségi botrányok során azonban még napvilágra kerülhetnek olyan információk, amelyeknek köszönhetően változhat a helyzet” – fejezte ki reményét a miniszter.

Sulík csütörtökön találkozott az ÚRSO elnökével, Andrej Jurisszal is, akivel megvitatta, hogyan lehetne úgy csökkenteni a fent említett díjakat, hogy a lakosság még kedvezőbben juthasson hozzá az áramszolgáltatáshoz. Az egyik javaslat szerint az erre jogosult cégek kisebb támogatást kapnának, ugyanakkor meghosszabbítanák számukra a támogatási időszakot. Juris szerint az általa vezetett hivatal ugyan már döntött a jövő évi energiaárakról, jövő év elejétől a lakossági villanyenergia ára fogyasztói kategóriától függően 4 és 9 százalékkal csökken, az áramszolgáltatással összefüggő egyéb díjak meghatározásán azonban még dolgoznak. Radoslav Igaz, az ÚRSO szóvivője pár napja ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ezekről az elkövetkező hetekben születhet meg a végleges döntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?