Saját járványtervvel rukkol elő az SaS

Richard Sulík
Pozsony |

Richard Sulík (SaS) kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter is előáll egy járványkezelési tervvel, melyet elmondása szerint a pártja szakértőkkel együttműködve dolgoz ki. A dokumentumot egyelőre nem tették közzé, de az SaS vezetője már utalt rá, hogyan képzeli el a gazdaság újraindítását.

A gazdasági miniszter a kormány szerdai ülése előtt jelentette be, hogy egy saját terven dolgoznak, amelyet a következő napokban szeretnének bemutatni a nyilvánosság előtt. Hogy erre pontosan mikor kerül sor, nem tudni, hiszen Sulík szerint az a legfontosabb, hogy már a lehető legjobban kidolgozott dokumentumot ismertessék.

„A minőségi szempontot kell előtérbe helyezni, nem pedig sietni csak azért, hogy egy vagy két nappal előbb kész legyen”

– vélekedett az SaS vezetője.

Sulík házi feladata

Az SaS saját járványkezelési terve tulajdonképpen a kormánykoalíción belüli feszültség eredménye. A gazdasági miniszter és Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök az előző héten ismét vitába keveredett egymással a járványügyi intézkedések enyhítése miatt.

A kormányfő először a „közösségi tesztelés” ötletével állt elő, melynek az volt a lényege, hogy országszerte rendeztek volna tömeges szűréseket az antigéntesztek segítségével, ebbe pedig beszálltak volna a járvány által leginkább sújtott ágazatok, vagyis az éttermek, bárok, edzőtermek stb. A katonák munkáját és a teszteket az állam biztosította volna, ám az egyéb költségeket a vendéglátóipari egységeknek kellett volna finanszírozniuk. Cserébe pedig november végéig kinyithattak volna.

Sulík értelmetlennek tartotta az ötletet. Úgy vélte, hogy azok a vállalkozások, amelyek hetek óta zárva tartanak, egyszerűen nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy egy ilyen projekt költségeit képesek lennének kifizetni. Matovič felháborodott a gazdasági miniszter reakcióján, és végül ugyan lemondott az ötletéről, ám azt mondta, hogy ezek után Sulíknak kell előállnia egy használható tervvel. A dokumentum kidolgozását múlt hét vasárnapig követelte az SaS vezetőjétől, aki aznap tért haza egyhetes szabadságáról.

Kapcsolódó cikkünk

A miniszterelnök meg is jegyezte, hogy Sulík könnyedén beszél Dubajból, miközben otthon komoly válságot kell megoldania a kormánynak.

Regionális jelzőlámpa

Sulík a személyes megjegyzésekre nem kívánt reagálni, a járványtervvel kapcsolatban azonban elárult néhány részletet. Az SaS például nem az egész országra kiterjedő intézkedésekkel számol, hanem regionális szinten vezetnének be járványügyi korlátozásokat. Hogy megyei, járási, vagy esetleg más felosztáson gondolkoznak-e, Sulík egyelőre nem pontosította. Azt viszont nem zárta ki, hogy ha bizonyos területeken nagyon elfajulna a járványhelyzet, akkor akár teljes lezárást, úgynevezett lockdownt is bevezethetnek.

Sulík

Ezen kívül pontosan meg szeretnék határozni az egyes kritériumokat, amelyek alapján lehetne szigorítani, vagy éppen enyhíteni. A mérvadó mutató a múlt hétig a fertőzöttek számának heti középértéke volt, amelynek a miniszterelnök szerint 500 alá kellett volna csökkennie, hogy újabb lazításokat vezessenek be (mint kiderült, a színházak, a mozik, a templomok, az edzőtermek és az uszodák megnyitásánál nem vették figyelembe ezt a határt). Az említett adat jelenleg 1326-on van.

Kapcsolódó cikkünk

Matovič azonban elmondta, hogy a járványügyi szakértők két új feltételt javasoltak. A középérték helyett a fertőzöttek számának heti átlagát veszik majd figyelembe, a lazítások pedig akkor jöhetnek szóba, ha ez 750 alá csökken (most 1533). A másik feltétel, hogy a kórházban fekvő koronavírussal fertőzött személyek száma ne haladja meg a kétezret. A miniszterelnök leszögezte: ha ez a két feltétel teljesül, akkor Szlovákia újra visszatérhet a regionális intézkedések bevezetéséhez.

Felesleges munka?

Matovič szerint éppen ezért nincs értelme, hogy Sulíkék új tervvel álljanak elő, hiszen a szakemberek is a regionális intézkedések mellett tették le a voksukat. A kormányfő hangsúlyozta: az említett két feltételről, valamint a regionális jelzőlámpa bevezetéséről csütörtökön a szakértői konzílium, pénteken a járványbizottság, hétfőn pedig a központi válságstáb tárgyalt.

„Ez több mint 100 szakértőt jelent, a témával pedig legalább 15-16 órát foglalkoztunk az utóbbi napokban. Most meg valaki előáll a sarokból, és azt mondja, hogy inkább mindenki kövesse őt, mert ő okosabb, mint másik 100 ember. Ez nem így működik”

– jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette, ha Sulík javaslatát valamilyen oknál fogva mégis jóváhagyná a konzílium, a bizottság és a válságstáb, akkor persze érvénybe léphetne az SaS terve.

Igor Matovič

Matovič azonban erre nem lát sok esélyt, hiszen az utóbbi napokban többször is elmondta, hogy a gazdasági miniszter nem jár sem a bizottság, sem a válságstáb üléseire. Továbbá az időzítést sem tartja helyesnek, úgy véli, hogy már nincs idő arra várni, mikor készülnek el Sulíkék, hiszen naponta 20 ember hal meg a fertőzés miatt.

Újabb teszteket vesznek

Matovič arról is beszélt, milyen célokat tűztek ki a szakértők karácsonyig. Azt szeretnék elérni, hogy a napi esetszám addigra 500 legyen. A miniszterelnök szerint ez az a határ, amikor a gyerekek már visszatérhetnének az iskolába.

„Mindezt két módon érhetjük el: vagy lezárásokkal, ahogy azt a többi európai ország is csinálja, vagy pedig tömeges antigéntesztes szűréssel. Mivel nem akarjuk feleslegesen bezárni az embereket, marad a tesztelés”

– nyilatkozta az OĽaNO vezetője. A kormány éppen ezért szerdán jóváhagyta az újabb antigéntesztek megvásárlását. Mintegy 11 millió tesztről van szó, ám erről még a koalíciós tanács is egyeztet.

Ebből arra lehet következtetni, hogy a következő hetekben újabb tömeges szűréseket rendeznek. A miniszterelnök azt sem zárta ki, hogy december végéig akár még két vagy három fordulót is szervezhetnek. Ezen a hétvégén már biztosan lesz egy kör, összesen 458 városban és faluban tesztelnek (azokban a községekben, ahol a fertőzöttek aránya több volt, mint 1 százalék).

Kevesebb PCR-teszt

Az utóbbi napokban egyébként jelentősen csökkent a PCR-tesztekkel azonosított fertőzöttek száma, szerdán például 1311 újabb betegről számolt be az egészségügyi minisztérium. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a kiértékelt minták száma is kevesebb: míg két héttel ezelőtt 20 ezernél is több tesztet végeztek naponta, addig az utóbbi 4 napban ez a szám meg sem haladta a tízezret (legutóbb 5833 tesztet csináltak). Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter szerint ez azzal magyarázható, hogy az utóbbi napokban megnyitották a mintavételi pontokat, ahol az embereket ingyen is letesztelik az antigéntesztek segítéségével.

„Ez lehet az egyik oka annak, hogy a PCR-tesztek iránt csökkent az érdeklődés”

– közölte a tárcavezető.

Marek Krajčí

A legtöbb fertőzöttet a Dunaszerdahelyi járásban találták, itt 114 személynél mutatták ki a vírust. A halálesetek száma 22-vel nőtt. Jó hír azonban, hogy 2018 újabb személyt épült fel a megbetegedésből, vagyis több, mint ahánnyal nőtt a fertőzöttek száma – ez már néhány, egymást követő napon így van. Jelenleg 1809 személyt kezelnek kórházban, 107-en fekszenek intenzív osztályon, és 109-en szorulnak lélegeztetőgépre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?