Élő hírességek halálhírét tette közzé véletlenül egy francia rádió

II. Erzsébet

Egy francia rádió véletlenül élő hírességek, köztük II. Erzsébet brit királynő, a brazil focista Pelé, az Oscar-díjas Clint Eastwood és Bridgitte Bardot francia színésznő gyászjelentését tette közzé.

A Radio France Internationale (RFI) bocsánatot kért az érintettektől és közönségétől is, amiért a prominens személyiségek halálhírét keltette. A rádió arra hivatkozott, hogy egy "technikai hiba" miatt kerültek ki a hírességekről szóló, előre megírt gyászjelentések.

A műsorszolgáltatók és médiumok gyakran készítik el előre a gyászjelentéseket, hogy amikor egy fontos személy meghal, azonnal publikálni tudják.

Az RFI közleménye szerint a technikai malőrt az okozta, hogy a rádió egy másik tartalomkezelő rendszerbe helyezte át a honlapját.

Mint írták,

"körülbelül száz" gyászjelentést adtak ki véletlenül, és ezek nem csak a saját honlapjukon jelentek meg, hanem olyan partneroldalakon is, mint a Google vagy a Yahoo.

A rádió ígérte, hogy mindent elkövetnek a súlyos hiba kijavítására.

A tévesen elhunytként bejelentett hírességek között szerepelt még Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hámenei ajatollah, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Raúl Castro kubai vezető is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?