Új helyen a komáromi tesztelőpont

Komárom
Komárom |

Szerdától a Komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatalban (RÚVZ) végzik az ingyenes antigénteszteket. Az elképzelések szerint hosszabb ideig ez lesz az állandó komáromi tesztelőpont.

Minden munkanapon 8 és 11 óra között végzik majd az antigénteszteket a RÚVZ épületében – tájékoztatta lapunkat Helena Uríčková, a hivatal igazgatóhelyettese és epidemológiai osztályának vezetője. Kifejtette, a tervek szerint mostantól kezdve hosszabb távon, az év végéig biztosan működni fog náluk ez a tesztelőpont. A bejárat a Kis ér (Malá jarková) utca felől található.

Az epidemológus érdeklődésünkre elmondta, november 9–15. között 152 pozitív esetet azonosítottak a Komáromi járásban. A hétfői nappal 331 esetet tartanak nyilván. A komáromi kórházban 25 koronavírusos személyt ápolnak. Két súlyos esetről tudnak, akiket most Nyitrán kezelnek. A járásban 187 gócpontról beszélhetünk. Öt személynél többen Ógyallán, Bátorkeszin, Ímelyen, Lakszakállason, Keszegfalván és a komáromi kórházban vannak karanténban. A bálványosi szociális otthonban hétfőn 135 klienst és 70 alkalmazottat tesztelnek le a munkaügyi minisztérium szervezésében. PCR-tesztek alapján eddig 17 pozitív esetet göngyölítettek fel a Keszegfalva területén található intézményben.

Helena Uríčková kérdésünkre elmondta, az elmúlt héten regisztrált 152 pozitív PCR-eredmény nagyjából felét olyan személyeknél állapították meg, akiknél még az országos tesztelés során antigéntesztek mutatták ki a koronavírust. Ezek zöme akkor jelentkezett a RÚVZ-nél PCR-vizsgálatra, amikor már komolyabb tüneteket észleltek magukon. Első látásra tehát nem mutatkozik meg az antigénes szűrés eredménye az abszolút számokon, miközben kicsit közelebbről megvizsgálva egyértelműen látszik, hogy a gyorsteszteknek köszönhetően időben izolálták azokat az embereket, akik egy ideig még tünetmentesen továbbadhatták volna másoknak a koronavírust.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?