A Volkswagen hivatalosan bejelentette pozsonyi nagyberuházását

Volkswagen
Pozsony |

A jelenlegi válság idején késég kívül a világ egyik legnagyobb autóipari beruházást jelentette be néhány perccel ezelőtt Pozsonyban a Volkswagen vezetése és Igor Matovič kormányfő, illetve Eduard Heger gazdasági miniszter. A Volkswagen nagyberuházása összesítve eléri az egymilliárd eurót, az első fázisban kétezer új munkahelyet fognak létrehozni

1991-ben gördült ki a pozsonyi gyárból az első modell, a Volkswagen Passat, s most a Passat visszatér Pozsonyba. Ezen a modellen kívül ráadásul a Škoda Superb gyártását is áthelyezik a pozsonyi gyárba.

Milliárdos beruházás

A két új modell gyártását 2023-ban fogják megkezdeni, a beruházás miatt nem fogják kibővíteni a gyárcsarnokokat, a két modellt integrálják a jelenlegi gyártási folyamatokba. Oliver Grünberg, a Volkswagen Slovakia technikai részlegének igazgatója szerint a pozsonyi Volkswagen gyártási kapacitását sem fogják növelni, így valószínűsíthető, hogy más modellekből fognak kevesebbet gyártani, hogy a kapacitás évi 400 ezer autón maradjon.

A Superb és a Passat gyártása 500 millió eurós beruházást jelent, a gyár viszont további 500 milliós beruházást tervez, így az összberuházás eléri, a Volkswagen képviselői szerint ráadásul átlépik az egymilliárd eurót. A konszern további terveiről egyelőre nem akartak bővebb részletek elárulni.

A Superb és a Passat kétezer új munkahelyet jelent. A két új modell belső égésű motorral felszerelt változatait fogják a szlovák fővárosban gyártani, ám olyan platformmal, amely lehetőséget ad a plug-in hybrid változatok gyártására.

Pénteki döntés

A német autógyártó eredetileg a törökországi Izmir közelében, Manisa városban készült egy gyártóüzemet létesíteni, amelynek beruházási költségeit a Volkswagen részéről 1,2–1,5 milliárd, a beszállító cégek részéről pedig további egymilliárd euróra becsülték. A beruházás mintegy négyezer munkahellyel kecsegtetett, a gyárban évi 300 ezer autó készült volna. Az elmúlt hetekben kiderült, hogy ezt a beruházást végül Pozsonyban fogják megvalósítani, a konszern igazgatótanácsa viszont mindezt csak múlt pénteken hagyta jóvá.

„Nagy kő esett le a szívünkről” – mondta tegnap Matovič a nagyberuházásról, amelyről szerinte egész nyáron egyeztettek. Az, hogy épp Pozsonyban valósul meg, a kormányfő szerint elsősorban a gyárban dolgozó munkásoknak és az autógyár vezetőségének köszönhető, amely komolyan harcolt a konszernen belül azért, hogy megszerezze a projektet. A VW pozsonyi gyárában közvetlenül több mint 12 ezer ember foglalkoztat, a beruházók hálózata viszont további tízezreket. A gyár eddigi beruházásai a gazdasági miniszter szerint túllépték a 4,5 milliárd eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?