Archívum
Csoda dolog a játék, vallotta Juhász Jácint, ám ezzel a megállapítással nem csupán a színészi hivatás örömeire gondolt.
Atléta is volt ő egykoron, megszállott futó, igazolt labdarúgó, és nem utolsósorban kitűnő lovas. Nem véletlenül került be Jancsó Miklós filmjeibe, hiszen azokban a fizikai rátermettségét is bizonyíthatta. Ha kellett, szőrén ülte meg a lovat, máskor megállíthatatlanul püfölte a bokszzsákot, vad karcsapásokkal úszott sebes vizű folyók vad örvényei között. Mint egy igazi kalandhős. Afféle magyar Fekete Tulipán. Bátor, veszélyes helyzetektől soha meg nem rettenő színész volt.
Karizmatikus egyéniségére elsőként Jancsó Miklós figyelt fel. Játszott nála a Szegénylegényekben, a Csillagosok, katonákban, a Fényes szelekben, a Még kér a népben, élete utolsó évében pedig a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című alkotásában. Országos népszerűségét az 1975-ös, csehszlovák–magyar koprodukcióban készült Vivát, Benyovszky! című televíziós sorozatnak köszönhette, amelyben az intrikus Omachel Tamást alakította. Ő volt gróf Benyovszky Móric gyerekkori barátja, a fantázia szülte rossz ember, aki folyamatosan bekavart a főhős sorsába. Előtte Várkonyi Zoltánnal forgatott az Egri csillagokban, Makk Károllyal az Isten és ember előttben, Máriássy Félixszel az Imposztorokban.
Milyen családba született? Kinek a fejéből pattant ki, hogy ilyen fura keresztneve legyen? Miért nem álmodhatott továbbtanulásról? Hogy lett belőle mégis gimnazista? És hogy lett színész, amikor orvosnak készült? Melyik szerepében látta leginkább önmagát? Miért nem volt vezető színész a színházakban, amikor filmekben főszerepeket kapott? Kitől kapta az utolsó filmszerepét?
Ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Szabó G. László írását.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.