A rendőrség is készül a tüntetésre

Smer
Pozsony |

Bár a járvány miatt nem lehet tömegrendezvényeken megemlékezni a bársonyos forradalomról november 17-én, úgy tűnik, a fővárosban forrni fognak az indulatok. A focihuligánok és a szélsőséges ĽSNS azt tervezi, hogy utcára vonul, a tüntetésekre a Smer vezető is kimennének.

A rendőrség nagy erőkkel készül, bár pontosan nem tudja, mire, és tulajdonképpen hány tüntetés is lesz holnap Pozsonyban. Több megmozdulást is bejelentettek, de a helyzet kaotikus, nem tudni, végül melyiket tartják meg.

Keresztül-kasul

Az egyik tüntetést a futballhuligánok hívták össze – ismét a pozsonyi főpályaudvarról akarnak a városba lemasírozni, azt egyelőre nem tudni, mi lesz a végcél. Egy másik, polgárinak aposztrofált tüntetést az elnöki palota elé jelentett be Peter Marček korábbi független parlamenti képviselő, és tőle állítólag teljesen függetlenül az ĽSNS. Egy harmadik tüntetést a ködös hátterű Slobodné Slovensko (Szabad Szlovákia) kezdeményezés tartana, méghozzá a kormányhivatal előtt, a Szabadság téren.

Fico: ott leszünk

Utcára vonul ugyanakkor a Smer is, mely videóban szólította fel szimpatizánsait, hogy csatlakozzanak a tüntetésekhez. A videóban Robert Fico, Ľuboš Blaha, Erik Kaliňák és Juraj Blanár is megszólalt, azt üzenték, „ott leszünk”. Azt azonban még tegnap sem lehetett tudni, szervez-e saját tüntetést a Smer – egyelőre csak Alexander Dubček egyik pozsonyi szobrához hirdettek megemlékezést. Az SNS eredetileg az elnöki palota elé akart vonulni, ám végül arra hivatkozva, hogy „több tüntetést is lefújtak a szervezők”, úgy döntött, saját koszorúzást tart a Šafárik téren. A Smerből kivált képviselők pártja, a Hlas ugyanakkor nem tervezi a tüntetéseken való részvételt – ám arra szólította fel szimpatizánsait, hogy tegyenek gyertyát az ablakukba, tiltakozásképpen a kormány intézkedései ellen. A járványügyi korlátozások és a veszélyhelyzet miatt a megmozdulások mindenképpen törvénybe ütközők lesznek, hiszen a szabályok szerint hat embernél több nem gyülekezhet.

A rendőrség is készül a tüntetésre

A kihirdetett veszélyhelyzet miatt a november 17-re tervezett megmozdulások mindenképpen törvénybe ütközők lesznek, azonban az októberi hasonló tüntetésen a rendőrség sokáig csak biztosította a terepet, és akkor avatkozott be, mikor a tüntetők utcaköveket kezdtek dobálni.

November 17-e ilyen szempontból meglehetősen szerencsétlen dátum, hiszen – ahogy több kommentár is felhívta rá a figyelmet – nincs túl jó politikai üzenete, ha a szabadság és demokrácia emléknapján a hatóságok erővel lépnek fel a tüntetők ellen.

Roman Mikulec belügyminiszter ugyanakkor egyértelműen fogalmazott és bejelentette: ha sor kerül a tüntetésekre, a rendőrség fel fog lépni ellenük. Azt a narratívát, hogy a hatóság várhatóan erőszakos lesz a tüntetőkkel szemben, az összes tiltakozni készülő ellenzéki párt átvette. Nem csak az ultrák és a ĽSNS facebookos csoportjaiban uralkodik az a nézet, hogy a Matovič-kormány erő bevetésével „verné szét” a tüntetéseket, ezt hangoztatja a Smer és az SNS is. Ennek egyik oka, hogy Jaroslav Naď védelmi miniszter korábban úgy nyilatkozott, Roman Mikulec belügyminiszter megkérdezte tőle, tudna-e segíteni a hadsereg a közrend fenntartásában november 17-én.

A belügy egyelőre csak a saját erőinek bevetésével számol, de szóba jött, hogy a katonai rendőrség is beszállhatna – ahogy azt tette például a 2019-es szlovákiai jégkorong-világbajnokság idején is.

A Denník N úgy tudja, a kormánynak olyan hírszerzési információi vannak, hogy a szélsőségesek és a futballhuligánok összecsapásokkal számolnak, és védőfelszereléssel mennek a kormányellenes tüntetésre. A katonai rendőrség – melynek 350 tagja van – kapott olyan kiképzést és olyan felszerelése is van, amely lehetővé teszi tüntetések biztosítását és objektumok védelmét, és technikai eszközök, például könnyű, páncélozott csapatszállítók is a rendelkezésére állnak.

Viszont katonai rendőröket utoljára 2004-ben, a kelet-szlovákiai éhséglázadások idején vetettek be polgári rendfenntartó akcióban.

A kormánypártok nem terveznek tömegrendezvényeket a bársonyos forradalom évfordulójára. Az OĽaNO videókon keresztül, a közösségi oldalakon szól a szimpatizánsaihoz, Grendel Gábor, a parlament alelnöke egy tematikus kiállítást nyit meg a parlament épületében. Az SaS még az online térben sem tervez akciót, a párt tagjai egyénileg emlékeznek november 17-re. A Za ľudí tart megemlékezést – a járványügyi szabályok figyelembe vételével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?