A szerb kapitány szerint nehéz lesz felállniuk a vesztes pótselejtező után

Ljubiša Tumbaković

Ljubiša Tumbaković szövetségi kapitány szerint nehéz lesz felállnia a szerb labdarúgó-válogatottnak a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre azok után, hogy csapata csütörtökön tizenegyes-párbajban alulmaradt Skóciával szemben a pótselejtező döntőjében és így nem jutott ki az Európa-bajnokságra.

„Az együttes hangulata érthetően nem jó. Ilyenkor a saját átlagos teljesítményünket sem lesz könnyű hozni” – jelentette ki a 68 éves szakvezető, aki ráadásul eltiltása miatt nem ülhet le a kispadra a vasárnapi találkozón.

Tumbaković ennek ellenére jó mérkőzést vár, saját tanítványaival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy jobban kell futballozniuk, mint Skócia ellen, szerinte ez nem nagy kérés, míg a magyarokról úgy vélekedett, hogy az Eb-részvétel kiharcolását követően még nagyobb lendülettel játszanak majd. A magyarok legjobbját, Szoboszlai Dominikot nagyszerű játékosként jellemezte, de hozzátette, nemcsak rá kell készülniük, hanem az egész magyar együttesre.

„Egy hónapja a norvégok legyőzése után a skótok elleni sorsdöntő összecsapást szem előtt tartva nyolc helyen változtattam az összetételen. Persze, most is lesznek cserék, de nem ennyi” – mondta Tumbaković az MTI érdeklődésére, hogy miben látta csapata 1-0-s vereségének okát a két válogatott belgrádi találkozóján. A szerb szakember, aki nem érzi veszélyben az állását, egyúttal gratulált a magyaroknak a sikeres Eb-kvalifikációhoz.

Tumbaković azért nem ülhet a kispadon vasárnap este, mert októberben, a szerb-magyar találkozón a házigazdák nem érkeztek meg időben a kezdésre. Az európai szövetség a kapitányt tette felelőssé, ezért egy Nemzetek Ligája-meccsre eltiltotta. A magyar együttest koronavírusos megbetegedése miatt nem Marco Rossi szövetségi kapitány, hanem ismét Cosimo Inguscio másodedző irányítja majd.

Nemanja Maksimović arról beszélt a szombati sajtótájékoztatón, hogy pályafutásuk legfájóbb vereségét szenvedték el két napja, de a futballban az a jó, hogy hamar jön a következő mérkőzés.

„Az a fontos, hogy visszataláljunk a régi kerékvágásba” – jelentette ki a Getafe védekező középpályása, aki szerint a kudarc ellenére nincs feszültség a csapaton belül.

A Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban a magyar-szerb összecsapás a svéd Glenn Nyberg sípjelére vasárnap 20.45-kor kezdődik majd a Puskás Arénában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?